
Holnap délután négytől - többek között a SportKlubon - a KC Stadionban lépünk fel, ez lesz első tétmérkőzésünk a 2002-ben átadott 25 ezer fős pályán. Két hónap múlva egyébként ígyis-úgyis tiszteletünket tettük volna.
Pár alkalommal már játszottunk itt felkészülési meccset, a kupában utoljára még a City régi pályáján találkoztunk (1-0 ide), azt megelőzően egészen a '30-as évekig kell visszamenni.
További érdekes statisztika, hogy a Tigrisek a KC-ben lejátszott 5 FA-kupa meccsből csak kettőt nyertek, kétszer ki is kaptak. Mivel az utóbbi két évig mindig az első körben csatlakoztak a kupamezőnyhöz, 1989-ben voltak utoljára ott a negyedik körben.
Ennyit a múlt számairól. A bukiknál enyhe favorit a hazai csapat, de ők sem lehetnek büszkék az ünnepek alatti szereplésükre, a Villa elleni vereség volt sorozatban a harmadik és utolsó 11 mérkőzésükből mindössze egyetlen egyet húztak be köszönhetően a borzalmas védekezésüknek, hazai pályán már 20 kapott gólnál tartanak.
Sérülésfronton némi pozitív attitűdöt jelent, hogy Enrique úgy tűnik vállalja a játékot, lehetőséget biztosítva Zoggynak a bal szélen. Nem lenne meglepve, ha Duff is ott lenne a csapatban Owen mellett, pláne, hogy Viduka, Oba és még Shola játéka is kérdéses. Kinnear a héten inkább nem is tartott sok edzést, annyi emberünknek volt kisebb-nagyobb baja.
Butt játéka bizonytalan, simán benne van, hogy Geremi kezd Guthrie mellett a pálya közepén.
Jó jel, hogy Chris Foy fújja a meccset, emlékezzünk milyen jól tette a dolgát a Fratton Parkban. :)
Kicsit nehezen jött össze ez a beharangozó, talán érződik, hogy leszámítva magát az élményt, hogy láthatom a csapatot ... a játék szépsége most nem hoz lázba.
Howay the Toon!
Csapatok
Newcastle: Shay Given, Steven Taylor, Jose Enrique, Sebastien Bassong, Fabricio Coloccini, Danny Guthrie, Charles N'Zogbia, Nicky Butt, Damien Duff, Michael Owen (c), Andy Carroll
Cserepad: Steve Harper, Geremi, David Edgar, Xisco, Kazenga LuaLua, Kádár Tamás, Jonas Gutierrez
Gutierrezt mellőzi Kinnear - van benne valami, bár nem igazán van jobban cselező játékosunk -, Duff kezd helyette. Bekerült Carroll, vállalta a játékot Butt és Enrique is (ne lepődjünk meg, a félig-meddig sérülten). Taylor a védelem jobb oldalán szerepel majd.
Kádár Tomi a padon ül, talán egy komoly vezetésnél beáll majd. :)
Hull City: Boaz Myhill, Nathan Doyle, Michael Turner, Craig Fagan, Geovanni, Paul McShane, George Boateng (c), Sam Ricketts, Dean Marney, Daniel Cousin, Stelios
Cserepad: Ian Ashbee, Ryan France, Peter Halmosi, Marlon King, Kamil Zayatte, Tony Warner, Nicky Featherstone
McShane mackem, tessék fújolni a TV előtt. Halmosi Peti csak pados, csakúgy mint Marlon King - elképzelhető, hogy Brown spórol a bajnokira.
Linkeket itt találtok.
Owen melle inkab kelle adni egy esejt Xisconak
VálaszTörlésÁllítólag Kinnear nem nagyon csípi a búráját...
VálaszTörlésAkkor minek igazoltuk le?
VálaszTörlésKeegan igazolta.
VálaszTörlésVagy még inkább a Wise/Vetere-vonal. Többek között emiatt akadt ki Keegan.
VálaszTörlésEz így van. Viszont ettől függetlenül szerintem Carrolnál vagy Ameobinál biztos jobb lenne. De én hallottam olyan pletykákat is, hogy állítólag alig beszél angolul, és ezért nem játszik...
VálaszTörlésEzt már más is írta, én viccesnek találom. :)
VálaszTörléshttp://www.nufc.hu/index2.php/2009/01/02/given-t-vozni-szeretne-pletyk-k.html?cpage=10
(Alul a 3 komment.)
Kinnear érdekes, úgy tűnik tényleg imádja Duffot, ő kezd Gutierrez helyett a jobboldalon.
VálaszTörlésFuri, bár Guti is elcseszetten játszik az utóbbi hetekben.
VálaszTörlésKádi pados. :)
A Hartlepool is továbbléphet ... egyelőre szépen haladnak az észak-keleti klubok.
VálaszTörlésAz egyik legtaplóbb stílusú csapat az ellenfél,játékuk tele belemenésekkel,tisztátalanságokkal. Nehéz lesz,de győzni kell!
VálaszTörlésNa nekem megint elszállt az egyetlem elérhető streamem... ti hol nézitek?
VálaszTörlésParázs kis félidő volt. Faget Fagannek kinéz egy piros. Vigyazniuk kell a fiúknak további sérülés nélkül lehozni a témát. Ziccereink voltak, egy bemehetett volna,sebaj menjünk tovább!
VálaszTörlésKörmölöm már a beszámolót, zanzásítva: hagytuk, hogy taplóskodjanak velünk, félidő végére, a második félidőre meg pláne beleszürkült mindenki a meccsbe. Owen v Carroll az elején berakhatta volna az egyiket és már a 4. körben lennénk.
VálaszTörlésHol volt Carroll a 2. félidőben?
VálaszTörlés