2009. december 28., hétfő

Felzárkóztatom saját magam

Tudomásom szerint december 1.-je óta nem írta normális posztot. Azóta ez a 27. nap, majdnem négy hét telt el és eljutottam oda, hogy valósággal undorodom magamtól, amiért ilyen lusta és nemtörődöm vagyok. Következzék egy hosszabb poszt, kronológiai sorrendben felidézve az "elveszett" napokat.

december 2., szerda
Ificsapatunk hosszabbítás után 3-0-ra győzőtt a Doncaster ellen az FA Youth Cup harmadik fordulójában. A rendes játékidő 0-0-ját követően fél perc sem telt, amikor Brad Inman megszerezte a győztes találatot, majd a két 15 perces játékrész hajrájában Greg McDermott (Terry fia) is lőtt egy-egy gólt, beállítva a végeredményt.

december 3., csütörtök
Andy Carroll és Steve Harper is bejelentette, vállalják a játékot a szombati bajnoki előtt. Jose Enrique a Journalban elmondta, nemrég a felnőtt keret és stáb családostul együtt vacsorázott, bizonyítva, a csapatban egyre erősebb kötelékek alakulnak.

december 4., péntek
Pletykák szerint Lauernt Robert szívesen visszatérne Newcastle-ba, jó barátja, Fabrice Pancrate leigazolása indíthatta el az alaptalan hírt. Steven Taylor elmondta, a szombati bajnoki után ott lesz, amikor Amir Kahn bevonul WBA-címmeccsére. Kahn az első menetben kiütötte ellenfelét.

december 5., szombat
A 100%-os novembert követően Chris Hughtont immár harmadszor választották a hónap menedzserének a Championshipben, a szezon során ez már a harmadik ilyen elismerése. 2-0-s győzelmet arattunk a Watford elleni a St. James' Parkban, megszerezve ezzel sorozatban hatodik győzelmünket. Egy pontatlan hazaadásra Marlon Harewood csapott le, a labda egyedül, szemben az üres kapuval találta meg Peter Lovenkrandsot. A második félidő elején Kevin Nolan megkapta második sárga lapját és ezt követően több komoly lehetőség is adódott a Watford előtt. A végső ütést a csereként beállt Fabrice Pancrate vitte be a 83. percben, két vendég védőt átvert, majd martinsi erővel a kapuba bombázott.

december 6., vasárnap
A nap híre, vasárnap éjjel egy kisebb csetepaté miatt letartóztatták Andy Carrollt. A klub nem árulta el milyen büntetést kapott a csatár, a következő mérkőzésen nem játszott, azóta egyszer volt kezdő, egyszer csere, egyszer eltiltás miatt hiányzott.

december 7., hétfő
Érdekességeket keresve, továbbra is mindössze két gólt kaptunk a most már hatra duzzadt győzelmi sorozat során és már három mérkőzés óta érintetlen Steve Harper kapuja.

december 8., kedd
Egy hajrában megítélt büntetőnek köszönhetően 1-0-ra kikaptak tartalékjaink a Grimsby Town otthonában.

december 9., szerda
Újabb bajnoki, újabb 2-0-s győzelem, ezúttal a Ricoh Arenában, Coventry-ben. Bár a Kékek kapufát lőttek és úgy általában veszélyesek voltak, de a tökéletes időpontban, a szünet előtt a visszatérő Shola Ameobi megszerezte a vezetést. A második félidőben időnként még helyzetbe kerültek a hazaiak, de jóval hamarabb el tudtuk volna döntetni a találkozót, amire egészen a 80. percre kellett várni, Enrique beadását Nile Ranger passzolta a kapuba, megszerezve élete első felnőtt gólját. A keddi eredmények kedvezően alakultak, így már 12 ponttal vezettünk a West Brom előtt, míg a remek védekezésünknek köszönhetően már 371 perce volt érintetlen a kapunk és beállítottuk az 1996 őszén elért hetes győzelmi sorozatot.

december 11., péntek
Megerősítették, 7 ezer vendégszurkoló lesz az Oakwellben a szombati Barnsley elleni összecsapáson. Readingben kell kivívnia a továbbjutást az ificsapatnak január 13.-án az FA Youth Cup 4. fordulójában, derült ki a sorsoláson.

december 12., szombat
Andy Carroll visszatért, de ez sem volt elég a nyolcadik győzelem megszerzéséhez. Marlon Harewood hiába szerezte meg, az akkor úgy tűnt, győztes gólt a 78. percben, a rendes játékidő vége előtt három perccel másodszor is egyenlíteni tudtak a hazaiak, megtörve nem csak a góltalansági sorozatunkat, hanem a 13 éve egyedülálló győzelmi sorozatot. Steve Harper végül 423 percen át tudta megőrizni hálóját. A nyolc meccses veretlenségi sorozat folytatódik, de idén először nem tudtuk megtartani a félidőre összeszedett előnyünket. Zurab Khizanishvili utolsó mérkőzését játszotta a csapatban, a mérkőzést követően visszatért Birminghambe. Andy Carroll hajrában összeszedett sárga lapja miatt kihagyta a jövő heti Boro elleni rangadót.

december 13., vasárnap
Chris Hughton eloszlatta a félelmeket, hogy Shola Ameobi hiányozna januárban az Afrikai Nemzetek Kupája miatt. Ameobi korábban nem rejtette véka alá, nagyon szívesen játszana a nigériai válogatottban, de menedzsere elmondta, egyelőre nem keresték az afrikai csapattól.

december 16., szerda
Bejelentették, ha Anglia 2018-ra elnyeri a vb-rendezés jogát, a St. James' Parkban is lesznek majd mérkőzések. A FIFA 2010 májusáig várja pályázatokat, a házigazdát 2010 decemberében hirdetik ki. Zárt kapus mérkőzésen 2-2-t játszott vegyes csapatunk a Hibernians, hasonlóan vegyes, gárdájával. Lehetőséget kapott - többet között - Kádár Tamás, Geremi, Shola Ameobi, Nile Ranger, illetve két Feröer-szigeteki próbajátékos, Christian Mouritsen és Johan Edmundsson. Jól kezdtek a fiúk, Ranger a 25. percben káprázatos bombagólt lőtt, majd bő egy órányi játék után Wesley Ngo Baheng növelte a hazai előnyt. Elismerés jár a Hibsnek is, három perc múlva már szépítettek (Darren McCormak) és a 75. percben beállították a végeredményt (Kurtis Byrne).

december 20., vasárnap
A Whitley Bay otthonába látogat tartalékcsapatunk a Northumberland Senior Cup elődöntőjében. Championship rekordot jelentő 49 644 néző előtt magabiztos, 2-0-s győzelmet arattunk Marlon Harewood és Shola Ameobi góljaival. Az első találatnál a játékvezető elnézett egy nagy lökést Pogatetz kárára, de a Boro kapusa, Brad Jones így is el kellett volna, hogy érje a labdát. Nem meglepetésre, a következő fordulóban már nem ő védett. A lökést követően, 1-0-s állásnál Steven Taylor kézzel hárított a gólvonalon, a büntető azonban szerencsénkre elmaradt. Ezzel együtt is megérdemelt győzelmet arattunk és kilenc mérkőzés óta veretlenek voltunk.

december 22., kedd
Nolberto Solano visszatért Angliába, a perui trombitás a harmadosztályú Colchester csapatánál van próbajátékon és úgy tudni, december 29.-én lehet fejlemény a leigazolásával kapcsolatban.

december 23., szerda
A hírek szerint mások is, pl. a Celtic, érdeklődnek a Sheffield United védője, Matthew Kilgallon iránt.

december 24., csütörtök
Elhajtotta Mick McCarthy-t a klub, a Wolves menedzser Andy Carrollal kapcsolatban érdeklődött.

december 26., szombat
Hiába vezettünk a szünetben 2-1-re, az idény során másodszor, nem sikerült begyűjteni a három bajnoki pontot, köszönhetően többek között a hazaiak szabálytalan második góljának. Az emlék még friss, még mindig nehezen értem, hogy mondhatta Horváth Ferenc és Ágai Kis András is, hogy ez kapushiba, miközben a csatár egyszerűen kézzel elhúzta Harper jobb karját. Várhídi Péter hiába próbálta mondani, hogy azért az nem úgy volt, inkább csöndben maradt, még pár órán keresztül ott lesz a stúdióban Ágaival, jobb nem ellent mondani, gondolhatta. Természetesen, el kell ismerni, hogy Shola Ameobi gólja is lesről született, bár némileg hasonló a Boro elleni első - szintén szabálytalan - gólhoz: nem a szabálytalanság miatt lett gól belőle, hanem mert bénáztak a védők vagy a kapus. 10 mérkőzés óta veretlen a csapat, Kevin Nolan már 10 bajnoki találatnál tart, Shola 7 bajnokin kezdett és már hét gólnál tart. Marlon Harewood - egyelőre - utolsó mérkőzését játszotta a csapatban. A Villa most már pénzt szeretne kapni érte, így Hughton első számú célpontja a csatárposzt megerősítésére állítólag a Leeds csatárára, Jermaine Beckford lett.

ma, december 28., hétfő
Az év utolsó mérkőzése következik 18.20-tól a Sport1-en hazai pályán a Derby County ellen. Vesztett pontok tekintetében most csak öttel verjük a West Bromot, de ezt a távolságot jó lenne tartani. Jó szurkolást, este jelentkezem a mérkőzés rövid elemzésével.

2009. december 20., vasárnap

Housekeeping

Eh, kicsit kínos. Beígérem a posztot, aztán megint semmit nem olvashattok a héten.

Dolgozom egy másik projekten (baseball, gondolom mindenki szorosan követi és rajong érte :)), plusz próbáltam jól lezárni a szorgalmi időszakot, de ezek nem lehetnek kifogások.

Kettőkor rangadó, Zurab visszament Blackburnbe, múlt héthez képest Simpson, Guthrie, Shola és Harewood visszatér; Carroll eltiltott.

Jó szurkolást!

2009. december 12., szombat

Hughton rotál

A hétközi Shola-Love duó után ma Carroll, és mögötte Nolan fog rohamozni. Danny Simpsont Ryan Taylor váltja a védelem jobb oldalán, védekezésben gyengítés, pontrúgásoknál erősítés. A többi 8 név változatlan.

Érdekesség, hogy Danny Guthrie nem került a 18-as keretbe. Sérülést nem említ a hivatalos honlap, de gyanús, hogy Hughton magától nem ültetne négy (!) támadót (Ameobi, Lovenkrands, Ranger, Harewood) a padra.

Jó szurkolást, hosszabb értékelés az eheti két meccsről ma este vagy holnap.

2009. december 9., szerda

SHOLA'S BAAAACK

Számomra teljesen váratlanul, Ameobit bedobja Hughton a mélyvízbe és kezdeni fog Coventry-ben. Harewood az áldozat, Lovenkrands megtartja helyét.

Pancrate kiszorította Guthrie-t, Butt helyettesíti Nolant. Kár, jobban örültem volna, ha Guthrie beljebb húzódik és ő pótólja gólkirályunkat.

A hátsó ötös változatlan, Smith és Gutierrez is megmaradt.

Hajrá, előre a 12 pontos előnyért.

2009. december 8., kedd

Nyugodt körülmények

Vasárnap éjjel Andy Carrollt letartóztatták, amiért pofánvágott egy fazont az egyik éjszakai klubban. Carrollt sebtében szabadon engedték és már aznap részt vett az edzésen.




Chris Hughton nem nyilatkozott az ügyben, nem tudni Carroll milyen büntetésre számíthat, de az biztos, hogy holnap ő is ott lesz Coventry-ben, kérdés játszik-e.

A héten Simon Bird (Mirror) éltette Hughtont, amiért nyugodt körülményeket teremt a klub körül, még akkor is, ha ezzel nem ad témát az újságírónak. Bird cikke felsorolja a korábbi United-menedzsereket, a különbség tényleg szembetűnő.

Emiatt reménykedem, hogy ebben az ügyben is hasonlóan megnyugtató végeredményre számíthatunk, Carrollból sikerül kiverni a fiatal hevességet és a jövőben nem fog engedni a körülmények (fiatal, népszerű játékos egy fociőrült városban) csábításának.

Videó: Watford



Pancrate gólja nekem Martinst idézte, tetszetős.

2009. december 5., szombat

Watford-szurkolás

A Forest kitömte a Rókákat, azaz győzelemmel 10 pontra elléphetünk a 3. helyezettől.

Győztes recepten ne változtass: ugyanaz a kezdő tizenegy lép pályára, mint hét nappal ezelőtt. Carroll és Butt visszatértek a kispadra és hosszú idő után először nincs benne a 18-as keretben Kádár Tamás.

Chris Hughton augusztus és szeptember után novemberben is a bajnokság menedzsere lett. Gratulálunk a mesternek.

(Hajrá Derby!)

Howay the Toon!

2009. december 1., kedd

Könnyed hazai győzelem

Egy ideig még biztos nem leszek hajlandó olyat írni, hogy simán meglesz a feljutás, jöjjön égszakadás, földindulás. Nem akarok előre inni a medve bőrére és kivívni az égiek haragját és hasonlók.

De el kell ismerni, meglehetősen kristálytiszta, hogy más kategóriába tartozunk. A kérdés, hogy a fölényünket tudjuk-e kamatoztatni. Hazai pályán jól kezdtünk, szeptember 19-én kaptunk először gólt, azóta is maximum egyet és az októberi gyatra formától eltekintve sok gondunk nem volt a 23 pont begyűjtésével.

A legjobb idegenbeli védelemmel büszkélkedő Swansea akár a csapattól, akár a hatalmas stadionunktól és közönségünktől ijedt meg, 28 perc alatt három könnyű gólt engedtek és sokszor úgy hallatszott, tudásuk alatt játszanak a szokatlan körülmények között.

Idegenben emlékeim szerint a Robson-emlékmeccs, szeptember 26.-a óta nem alkottunk maradandót, két zakó és két 1-0-s győzelem. Ezen kell feltétlenül javítani, mert az a két 1-0 könnyedén lehetett volna 0-1 és közelebb lennénk a Leicesterhez, mint a tabella tetejéhez. A szombati Watford-meccset követően meg lesz rá a lehetőség Coventry-ben és Barnsley-ban, két hazai pályán átlagos csapat otthonában.

A Scunthorpe 93. percben szerzett góljával már 8 pont az előnyünk a 3. helyezett Leicester előtt, így a hétvégén már nem érzem szükségét a "Kinek szurkolj ..." rovat folytatásának. Ha megint szoros lesz a helyzet, visszatér a sorozat.



Innen is gratulálok Lionel Messinek, az első argentín Aranylabdásnak, aki közel maximális pontszámmal hódította el a díjat. Teljesen egyértelműen a világ legjobbja volt az utóbbi időben, remélem a vb-n is remek formában lesz.

Plymouth-ba megyünk az új évben

Vasárnap délután kisorsolták az FA-Kupa harmadik fordulójának párosításait, a Newcastle a szintén másodosztályú Plymouth Argyle otthonában kell, hogy fellépjen, várhatóan január 2-án.



Oda-vissza majdnem 900 mérföldes (kb. 1450 km) utazás vár a drukkerekre, az egyik észak-keleti újságíró tweetje szerint komoly csata várható a túra elkerüléséért. (A Boro és a Sunderland is otthon játszanak.)

Kedden a flybe bejelentette, hogy a mérkőzés napján különjáratokat szerveznek a szurkolóknak. Jó fejek.

Meglepő mennyire nem vagyunk a sorsolás kegyeltjei, az utolsó nyolc alkalomból hétszer játszottunk idegenben ebben a fordulóban.

A teljes párosítás (sorsolás sorrendjében)

Tottenham - Peterborough United
Brentford - Doncaster Rovers
Middlesbrough - Manchester City
Stoke City - York City
Notts County - Forest Green Rovers
Huddersfield Town - West Bromwich Albion
Sheffield United - QPR
MK Dons - Burnley
Chelsea - Watford
Nottingham Forest - Birmingham City
Preston North End - Colchester United
West Ham United - Arsenal
Aston Villa - Blackburn Rovers
Portsmouth - Coventry City
Sunderland - Oxford United vagy Barrow
Wigan Athletic - Hull City
Everton - Carlisle United
Sheffield Wednesday - Crystal Palace
Tranmere Rovers vagy Aldershot Town - Wolves
Blackpool - Ipswich Town
Fulham - Swindon Town
Stockport County vagy Torquay - Brighton
Scunthorpe United - Barnsley
Southampton - Rotherham United vagy Luton Town
Bristol City - Cardiff City
Reading - Liverpool
Staines Town vagy Millwall - Derby County
Plymouth Argyle - Newcastle United
Leicester City - Swansea City
Bolton Wanderers - Lincoln City
Accrington Stanley vagy Barnet - Gillingham
Manchester United - Kettering Town vagy Leeds United

Mindössze három elsőosztályú párharc van, a mezőny valószínűleg nem fog sokat hígulni a negyedik fordulóra. Nem mintha bármi esélyünk is lenne megnyerni a sorozatot.