Meccsnyerő francia

A rendes debütálását ünneplő Ben Arfa kiváló góljával elhoztuk a három pontot a Goodison Parkból, megszakítottuk az Everton veretlenségi sorozatát és ideiglenesen feljöttünk az ötödik helyre.

Chris Hughton a várakozásoknak megfelelően most már belenyúlt az első négy találkozón bizalmat kapott tizenegybe, először kezdetve Hatem Ben Arfát és Cheick Tiotét és nem túlzás állítani, mindketten rászolgáltak bizalomra. Ezzel együtt nehéz lenne bármelyikőjüket is meccs emberének nevezni, látva mekkorát dolgozott Joey Barton a középpályán vagy Jose Enrique a védelem bal oldalán.

A kevés csatárnak köszönhetően David Moyes egy 4-5-1 mellett döntött, két ütközővel (Johnny Heitinga és Marouane Fellaini) és Tim Cahillt leszámítva az összes valamelyest kreatív emberével a középpályán (Mikel Arteta, Leon Osman és Steven Pienaar). A védelme a legjobb összeállításban játszott (bár Tony Hibbert helyett minden bizonnyal mindenki Seamus Colemant játszatná), elől viszont ha nem is meglepetés, de furcsa döntés volt Jermaine Beckford.

Ahogy azt az egyébként botrányosan sokat és tévesen bírózó szakkommentátor is megjegyezte, az első félidei Everton játéka a legkevésbé sem passzolt a Leedstől érkezett fiatal csatár játékához, ami nem feltétlenül volt az ő hibája, de erről majd később.

Első félidő

Alig lehettem volna boldogabb a meccs elején mutatott magatartásunkat látva. Két kemény négyes vonal, nem bántuk, ha a mi térfelünkön adogattak, de a formát megtartottuk és amikor megszereztük a labdát, nem próbáltunk egyből visszatámadni, hanem megvártuk, míg ők is visszaállnak és elkezdtünk mi is passzolgatni.

Azt leszámítva, hogy az első percben gólt szerzel, úgy gondolom ez a legjobb módszer a hazai közönség elcsendesítésére és felbosszantására.

Köszönhetően annak, hogy nem siettük el az akcióinkat és kiválóan passzoltunk a középpályán, idővel mindig közel tudtunk kerülni az Everton kapujához, arra sarkalva őket, hogy minél hamarabb szabadítsanak fel, ami a félidő előrehaladtával még több és több vendég labdabirtoklást eredményezett.

Nagyjából a 20. perc környékétől kezdve már mi voltunk fölényben, ez gólhelyzetek helyett inkább szögletekben és a kaputól 20-30 méterre kiharcolt szabadrúgásokban jelent meg, sokáig legnagyobb helyzetünk a mérkőzés első perceiben érkezett Wayne Routledge-fejes volt.

Általában veszélyesek vagyunk pontrúgásból, ezúttal ez nem így alakult, elsősorban Barton pontrúgásai maradtak el eddigi szintjüktől, másodsorban Andy Carroll végre egy jól fejelő védővel találta szemben magát, Sylvain Distin kiválóan semlegesítette 4 gólos csatárunkat. Feljegyezhető komolyabb esemény Barton közepesen jó szabadrúgása volt (nagyjából középről a kapus oldalára tekert, Howard könnyedén védett), illetve egy jobb oldali megpattanó beadásunkat kellett az amerikainak a léc fölé paskolnia.

Mint már említettem, az Everton nem igyekezett kihasználni Beckford gyorsaságát, alig-alig kapott labdákat a felhúzódott szélső védők mögé vagy a belső és szélső védő felívelve. Az első igazán ilyen indítást a 34. percben kapta, ám Steve Harper kiválóan reagált, kapujából kirontva mentett a csatár előtt, ám az ütközést követően olyan szerencsétlenül érkezett a vállára, hogy hordágyon kellett levinni a pályáról. Egyelőre még nem vizsgálták meg komolyabban, azt gyanítják, hogy vállszalag-sérülésről van szó, de ennek mértéke most még nem ismert.

Harper helyett Tim Krul érkezett a pályára. Furcsa volt belegondolni, hogy nagyjából két hónap híján 4 éve volt, hogy Krul fantasztikusan megállta helyét Palermoban és csak most jött el az alkalom arra, hogy a bajnokságban is bemutatkozhasson. Bár látva az Accrington elleni mérkőzést biztosra veszem, hogy akkor is megállta volna a helyét, ha 2-3 bravúrra van szükség, örülök, hogy a hajrát leszámítva sikerült oly hatékonyan védekezni előtte, hogy nyugodtan felvehette a játék ritmusát.

És egyszer csak elérkezett a félidő vége. Kicsit már kezdett magára találni az Everton, 1-2 játékmegszakításnál úgy éreztem, nem bánják a vendég játékosok, ha 0-0-val vonultak volna szünetre, aztán egyszer csak villant a francia srác.

Már addig is látszott néhányszor, hogy félelmetesen labdabiztos és hacsak meg nem lökik, nehéz elvenni tőle a labdát. Ezzel együtt meglepő volt, hogy az Everton kapujától 25 méterre nyugodtan forgolódhatott, mielőtt - szabad társat nem találván - úgy döntött, kapura fordul. Egy csel balra és egy szenzációs bal lábas lövés, Howardnak esélye sem volt.

Második félidő

Moyes felismerte, hogy változtatni kell elől és - valahol érthetően - nem az évek óta használt taktikán, mentalitáson akart változtatni, hanem egy zömökebb támadót akart, így érkezett Yakubu, valamint jobb bekket is cserélt. Utóbbit nem teljesen értettem, talán úgy érezte, hogy Ben Arfa oldalán jó esély van a védelem mögé kerülni és Tony Hibbert helyett a fiatal ír srácnak, Colemannek erre több esélye van.

Coleman mindenképpen jobb támadójátékos, mint Hibbert, de azt is meg kell jegyezni, hogy amíg Ben Arfa nem csatárt játszott, aktívan besegített a védekezésben (nyilván képtelen olyan hatékonyan tenni ezt, mint sokan mások), míg Enrique szokás szerint áthatolhatatlan fal volt az utolsó 10 percig (nem látszott pontosan, hogy mi a baja, húzódás, görcs, esetleg valami más).

Meglepetésemre, alig pár perc után ismét visszaállt a nekünk kedvező lassú tempó és ismét nálunk volt többet a labda, bár helyzetekig a legritkább esetben tudtunk eljutni, inkább a szögletekből reméltem egy kis gólveszélyt, nem akadt. Egyetlen komoly lehetőségünk egy meg nem adott tizenegyes volt, a kilépő Nolant hátulról eltalálta a becsúszó Coleman (aki utána a labdát is elérte, de egyértelműen lábat talált először).

Az Everton idővel előretolta Fellainit, Heitinga helyére bejött az orosz Bilyaletdinov a jobb szélre. Előtte már úgy a 60. perc tájékán volt egy kiváló időszakuk, de az utolsó negyedórában már tényleg sokszor a kapunkhoz szegeztek minket, nem tudtuk megtartani és kipasszolni a labdát. Ekkor már Hughton Carrollt is sokszor hátrarendelte, aki szinte helyet cserélt Ben Arfával, utóbbinak pedig nem sok esélye volt a felszabadításokat elől megtartani a védők szorításában.

Úgy gondolom egyetlen alkalommal mondhattunk köszönetet a szerencsének: a 90. perc környékén kétszer is zseniálisan került helyzetbe az Everton Arteta, Pienaar és Yakubu révén. Az egyik alkalommal utóbbi lövése Nolan lábán megpattanva a kapufára, majd Krul hátára pattant, szerencsére kis erővel. A hazaiak talán legnagyobb ziccere a 94. percben volt, Fellaini nagyjából az ötösről lőhetett kapura, ám Coloccini blokkolt és szögletre mentett (elnézést, a Match of The Day lassítása alapján egyértelmű, hogy Fellaini magától hagyta ki a ziccert).

Egyéb

Fantasztikus eredmény, nem is feltétlen a győzelem miatt, hanem mert a Wolves-hoz hasonlóan sokszor dominálni tudtuk a mérkőzést, nem játszottunk idegesen és 1-2 apró hibától eltekintve lábán állt a védelem. Tudom, hogy ez némileg sarkítás, de az 1. forduló óta igazi védelmi hibából kapott gól egyedül a Wolverhampton vezető találata volt (a Blackpool első gólja egy pici faultból született büntető volt, míg a második egy teljesen kitámadott csapat elleni kontra).

Harper sérülése ellenére a mérkőzés után Hughton azt mondta, nem hívjuk vissza Fraser Forstert a Celtic-ből (ez a szerződés kikötése), így valószínűleg egy ideig a svéd Ole Soderberg fog majd a cserepadon ülni.

James Perch begyűjtötte az ötödik sárga lapját, ami automatikus egy meccses eltiltást jelent. Szerencsére ezt már a szerdai Liga-kupa meccsen letöltheti-e, lehetőséget adva, hogy vasárnap a Stoke City ellen pályára lépjen.

Ismét összegyűlt pár kisebb sérülés, Ben Arfa a nyakára kapott egyet, Tioténak a vádlijára léptek rá, amit követően kétszer is begörcsölt, Enriquét pedig már említettem. Meglehetősen biztos vagyok benne, hogy a mai kezdőből senki sem lesz ott szerdán a kezdőcsapatban.

Tiote - bár a legkevésbé sem hasonlít rá - első blikkre Scott Parkerre emlékeztetett. Másodjára már annyira nem, viszont önmagában is megállja helyét a stílusa. Labdabiztos, jól fedezi a labdát, nehéz feldönteni, gyors, szinte ideális szűrő.

Bár többször írtam, eleve ismert tény volt, de nem tudom megállni. Routledge nagyon gyors és ügyes a labdával, de két fontos dologhoz nem ért: beadások és gólszerzés.

A mai mérkőzésektől függően legrosszabb esetben is 8. helyen zárjuk a fordulót, a papírformák alapján (Man United, Man City és Chelsea győzelem) a 6. hely tűnik a legvalószínűbbnek. (Sajnos az adatbázis, ahol tárolom a tabellához tartozó adatokat, pár napig nem lesz elérhető, ezért hétfő-kedd táján fog csak frissülni a bajnoki táblázat.)

---

Everton 0, Newcastle 1
Premier League
Goodison Park, 38 109 néző
jv.: Andre Marriner

Newcastle: Harper (Krul 35.), Perch, Coloccini, Williamson, Jose Enrique, Routledge, Tiote, Barton, Ben Arfa (Gutierrez 84.), Nolan, Carroll
Cserék: Campbell, Lovenkrands, Ryan Taylor, Smith, Ameobi
Lapok: Perch (5), Jose Enrique (1), Nolan (2)
Gólok: Ben Arfa 45. (1)

Everton: Howard, Hibbert (Coleman 46.), Jagielka, Distin, Baines, Osman, Arteta, Heitinga (Bilyaletdinov 73.), Pienaar, Fellaini, Beckford (Yakubu 46.)
Cserék: Mucha, Neville, Gueye, Barkley
Lapok: Beckford, Fellaini
Gólok: -

---

Nyilatkozatok: Chris Hughton, David Moyes, Kevin Nolan

Érdekességek, statisztikák

• James Perch a Premier League történetének első játékosa, aki első öt mérkőzésén minden alkalommal kapott sárga lapot (forrás: @optajoe).
• Az Everton 11 hazai mérkőzésen át volt veretlen (jan. 23., Birmingham 1-2 (FA-Kupa)), illetve sorozatban 14 hazai bajnoki során nem kaptak ki (nov. 29., Liverpool 0-2).
• 2001/02-es idény óta nyeretlen volt a csapat a Goodison Parkban (7 mérkőzés, 2 döntetlen, 5 vereség, 6-15-ös gólkülönbség).