2008. november 19., szerda

Newcastle - Wigan 2-2

Sajnos úgy tűnik most egy ideig ez lesz a módi. Ismét nincs túl sok időm írni, ezért csak pontokba szedve vázolom fel gondolataimat a hétvégi 2-2-vel kapcsolatban.

  • Ahogy már a meccs alatt is írtam, Ryan Taylor mumusunk, ezt máshogy nem lehet magyarázni. Korábbi években még normális gólokat lőtt nekünk, de ez a mostani kacskán lecsúszott hatalmas nagy mákos gól nagyon leterhelte a feldolgozó egységemet.

  • Természetesen lesokkolta a fiúkat a bekapott gól, de azért 5-10 perc után illett volna érdemi dolgokat művelni a pályán, erre nagyjából a félidő utolsó 10 percéig várni kellett. Ebben Kinnear is ludas, a múlt héten nem csak azért kaptunk ki, mert Cacapa borzasztó volt, a középpályán is alaposan átjátszottak minket, illett volna változtatni.

  • Barton sérülése ezzel együtt rosszul jön (mint minden sérülés), két hónap nagyon hosszú idő.

  • Martins nagyon megbízhatatlan. Éles szögből védhetetlen gólt varrt a hajrában, viszont az első félidőben nagyon csúnyán elhibázott egy ziccert. Nem akarom Owenhez hasonlítani, mert Mickey is elpuskázott két lehetőséget (igaz egyiknél Kirkland hatalmasat védett), de mivel Martins a rosszabb helyezkedése miatt ritkábban kerül helyzetbe, jobb helyzetkihasználás kell tőle, hogy rendszeresen eredményes legyen.

  • Remélem Owen most már bekerül a kezdőbe, Shola hattyúdala véget ért, jobb ha ezt Kinnear is belátja. Ha viszont ívelgetésekre alapozunk hétvégén (ami felér az öngyilkossággal) akkor a logika Ameobi játékát sugallja.

  • Ami igaz az igaz: a második félidőben remekül játszottunk és a hátrányból való felállás végre benne van a keretben. Roeder és Allardyce alatt nem hiszem, hogy valamikor is visszajöttünk volna hátrányból. Kár, hogy Kinnear alatt ez eddig maximum döntetleneket eredményezett.

  • Hétről hétre előjön, de nem győzöm hangsúlyozni. Minél hamarabb le kell bonyolítani a tulajdonosváltást és tiszta lapot kezdeni. Rob Lee arról spekukált a héten, hogy Shearer elvállalná a menedzseri posztot, ha visszatérne az új tulaj a konzervatív hierarchiára. Nem hiszem, hogy feltétlen Shearer kellene ide, de Wise eltávolítását maradéktalanul támogatom.


Mára ennyi, remélem a jövő héten már több időm lesz foglalkozni a bloggal.

Addig is: Howay the Toon!

5 megjegyzés:

  1. Melyik volt az a nagy Martins ziccer?

    VálaszTörlés
  2. Arra gondoltam, amikor az első félidőben hozzákerült a laszti és 15-ről Kirklandbe lőtte.

    VálaszTörlés
  3. Üdv mindenkinek! Kádár Tomi bekerült a felnőtt keretbe!!!!! A következő meccsre nevezték is. Kis szerencsével becserélhetik. Gondolom Enrique utóbbi teljesítménye mellett nem mentek el szó nélkül....

    VálaszTörlés
  4. Szuper :) Kösz az insider infót. :)

    VálaszTörlés
  5. [...] mi a baj Taylor ágyékával, hétfőn ismét vizsgálatra küldik (ehhez kapcsolódó hír, hogy Kádár Tomit minden bizonnyal a padra nevezik holnap). Elégedett N’Zogbia edzésmunkájával és lehet, hogy berakja holnap a kezdőbe. Dicsérte [...]

    VálaszTörlés