2008. november 28., péntek

Kinneart kinevezték a szezon végéig

Joe Kinnear a menedzser a szezon végéig, közölte a klub pénteki közleményében.
"Mióta idejöttem a Newcastle Unitedhoz 100%-ig örültem a lehetőségnek. A játékosokkal remekül lehet dolgozni, a szurkolók pedig az első naptól kezdve éreztették velem, hogy otthon vagyok.

"Nagy feladat áll előttünk a bajnokság hátralévő részében, de együtt biztos vagyok benne, hogy fejlődni fogunk. Már most is van néhány nagyon jó játékos a klubnál és remélhetőleg tovább tudunk erősíteni januárban és nagyon komolyan együtt fogok működni az igazgatósággal, hogy ezt elérjük."

Hát ennyi, belátható időn belül nem lesz tulajdonosváltás, bár jó lenne ezt Ashley szájából hallani. Emellett egy bocsánatkérést is elfogadnék az ő és Llambias, valamint Wise szájából, ha már minimum fél évig még egymást kell boldogítanunk.

A januári érkezők mellett komoly gondot okozhat a felnőtt keret 7 lejáró szerződésű játékosa, akik januártól szabadon tárgyalhatnak más klubokkal. Egy posztban hamarosan megvizsgálom az ő helyzetüket.

Közben Kinnneart elmarasztalta az FA a Martin Atkinson elleni kirohanása miatt, Joe december 12-ig reagálhat, aztán kihirdetik a büntetését.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése