2008. november 22., szombat

Előzetes: Chelsea - Newcastle

Pontot nem igazán várhatunk a meccstől, esetleg a bíztató játékban reménykedhetünk.

A Chelsea nem véletlenül volt 83 meccsen át veretlen a Stamford Bridgen a bajnokságban. Bírói segédlet, megpattanó lövés, de legfőképpen kiváló csapat kellett ehhez a rekordhoz, amit nemrég a Liverpool szakított meg.

A Pool elleni zakó után 5-0-ra elpicsázták a félig tartalékosan felálló Sunderlandet, ugyanilyen arányban gyűrték le a harmadik észak-keleti csapatot a Riversideon.

Holtversenyben a legtöbb gólt (32) és magasan a legkevesebbet (4!!!) kapták az eddigi 13 meccsen. Ha véletlenül Ryan Taylor-szerű mákunk lenne és találnánk egy gólt esélyünk lenne egy tisztességes eredményre, de tartok tőle csak az lesz a kérdés mikor lövik az első gólt.

Némi szerencsénkre elég sokan hiányoznak hazai oldalról: Belletti, Carvalho és Drogba biztosan nem, Alex lehet, hogy nem játszhat. Cech és a két Cole minden bizonnyal visszatér, míg Lampard bordasérülése miatt kérdéses (kihagyta az angolok meccsét), de játszani fog.

Nálunk ahogy már tegnap írtam Taylor maródi a szokásos embereken (Viduka, Smith, Nacho) kívül. Barton ugye kidőlt két hónapra, így a középpályán kicsit vékonyak vagyunk.

Örömömre Joe berakta Owent a kezdőbe, teljesen jogosan. Kádár Tomi ugyan (moha bácsi és forrása Kádár-anyu szerint) elutazott a többiekkel, de sajnos most még nem került be a 18-as keretbe.

A kilátások egyáltalán nem bíztatóak, mindenesetre remélem, hogy nem adjuk könnyen a bőrünket, harcosan és aggresszíven játszunk majd.

A tippem egy sima hazai 3-0. Linkek itt.

Newcastle: Shay Given, Habib Beye, Jose Enrique, Sebastien Bassong, Fabricio Coloccini, Danny Guthrie, Nicky Butt, Damien Duff, Jonas Gutierrez, Oba Martins, Michael Owen (c)
Cserék: Steve Harper, Charles N'Zogbia, Claudio Cacapa, David Edgar, Kazenga LuaLua, Shola Ameobi, Andy Carroll

Chelsea: Petr Cech, Jose Bosingwa, Ashley Cole, Branislav Ivanovic, John Terry (c), John Obi Mikel, Frank Lampard, Joe Cole, Florent Malouda, Deco, Nicolas Anelka
Cserék: Michael Ballack, Scott Sinclair, Wayne Bridge, Paulo Ferreira, Salomon Kalou, Carlo Cudicini, Mineiro

48 megjegyzés:

  1. Csak keményen José!

    VálaszTörlés
  2. Jól kezdtünk, ilyenkor szokott jönni egy szar gól.

    VálaszTörlés
  3. Dowd eddig korrekt, csak nehogy lyukat beszéljenek a hasába.

    VálaszTörlés
  4. Régen találkoztunk a labdával.

    VálaszTörlés
  5. Kezd melegedni a téma...

    VálaszTörlés
  6. Kicsit kijöttünk,erre átrohannak rajtunk! Nehéz ügy.

    VálaszTörlés
  7. Jéé itt van a patkány is.

    Nem tudunk rendesen támadást szőni, senki se vállalja el az egy-egyet. Zog nagyon kéne Duff helyett, de nincs az az isten, hogy lehozza.

    VálaszTörlés
  8. Bassong eddig a mezőny legjobbja. :)

    VálaszTörlés
  9. Így van Bassong teljesen o.k.!

    VálaszTörlés
  10. Eddig tetszik amit művelünk.
    Nem akarok elkezdeni reménykedni, mert aztán csak pofára esek.

    VálaszTörlés
  11. Colo korrekt,Bassong fasza,a két szélén elvagyunk-Beye azért feljön néha,ez eddig nem is olyan rossz! Mekkora poén lett volna az az Oba helyzet... T O O N!

    VálaszTörlés
  12. Ügyesen játszunk, ha hiba nélkül lehozzuk a második félidőt akkor van esély.

    VálaszTörlés
  13. Igazad van,de az elmúlt évek alapján tényleg ne kiabáljunk el semmit!
    Mennyire tudnánk örülni egy szaros pontnak most!

    VálaszTörlés
  14. Nagyon jönnek a buzik!

    VálaszTörlés
  15. Kezd túl erős lenni a nyomás.

    VálaszTörlés
  16. Szerintem ez teljesen jogos. Oba súlytalan, rendszeresen a pálya szélén van, Shola elvileg jobban meg tudja tartani a labdát.

    VálaszTörlés
  17. Volt más esélyünk a gyors kontrán kívül?

    VálaszTörlés
  18. Szerintem Owen súlytalan-meccshiány.

    VálaszTörlés
  19. Ő se villog, de mentségére szóljon, hogy védekezésben középpályást játszik.

    VálaszTörlés
  20. Shola ma se váltja meg a világot, ennél Martins jobb volt.

    VálaszTörlés
  21. Szerintem hiba volt levinni!

    VálaszTörlés
  22. Kékek frusztráltak, még negyed óra. :)

    VálaszTörlés
  23. A döntéssel én egyetértek, sajnálom, hogy Shola egyelőre nem hálálja meg.

    VálaszTörlés
  24. Azóta teljesen passzívak vagyunk előre.

    VálaszTörlés
  25. Zoggy behozásában viszont egyeértünk, ugye? :)

    VálaszTörlés
  26. 10 perc, na most már reménykedek. :D

    VálaszTörlés
  27. Hol állt az a sorfal...?

    VálaszTörlés
  28. Igen, elég csálé helyen voltak, Shay majd megőrült, mire beljebb mentek.

    VálaszTörlés
  29. De szép is az üres lelátó.

    VálaszTörlés
  30. Na az ilyeneket kerülni kéne, szóljunk egymásnak, simán el lehetett volna fejelni.

    VálaszTörlés
  31. Innen már levisszük a sarokba.:)

    VálaszTörlés
  32. Lol, Kinnear órát egyeztet. :D

    VálaszTörlés
  33. Ez azzzzzzzzzz!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  34. Fucking huge point, baby :D

    VálaszTörlés
  35. Ez így abszolút becsületes,férfimunka volt! Reszkess Boro,jön a vonat!!!
    TOON!!!

    VálaszTörlés
  36. Newcastle hold Chelsea, vagy inkább fordítva? :)

    VálaszTörlés
  37. Ja, már többször szóba került,de jólesik leírni: Shay Given személyében világklasszis kapusunk van! Végig maga volt a megtestesült nyugalom,ha kellett magabiztosan közbeavatkozott.

    VálaszTörlés