2008. november 12., szerda

Fulham - Newcastle 2-1

Kicsit megkésve de itt vannak gondolataim erről a fájó vereségről.

  • Miért kellett ennyire beszari módon játszani az első 25-30 percben? Egy beugróval a védelem közepén várható volt, hogy nem fogjuk gól nélkül lehozni a meccset, akkor már inkább léptünk volna fel aggresszíven és próbáltuk volna győzelemre törni.

  • Cacapa nagyon szerencsétlen. Mindkét gólban komoly szerepe volt, megkapta a lehetőséget és nagyon peches megmozdulásai voltak. Az első gólnál elismerem, hogy rossz megoldást választott, de Johnsonnak óriási mákja volt. A második gólnál túl könnyen engedte magát beforgatni, de ettől még szabadrúgást kellett volna kapnia.

  • Enrique nagyon inkonzisztens. Otthon az utolsó két meccsen egész ügyes volt, erre most a legegyszerűbb passzokat is képes volt elrontani.

  • Jonas rövid Newcastle-pályafutása leggyatrább teljesítményét láthattuk, felejtsük el, mindenkinek lehetnek rossz napjai.

  • Buttnak be kellett volna lőnie azt a ziccert, onnan szerintem is megnyertük volna a meccset, ami hihetetlenül jól jött volna.

  • Így viszont újra kiesőzónában vagyunk, és szombaton hat pontos meccset játszunk a masszív Wigannel, aztán mehetünk vissza Nyugat-Londonba.

  • Remek volt látni ahogy lejátszottuk őket a második félidő nagy részében, de megint visszajutunk oda, hogy miért nem lehet így játszani az első perctől kezdve.

  • Bízzunk benne, hogy minél hamarabb sikerül rendezni a tulajváltást és kinevezni egy állandó menedzsert, mert - ahogy Holmes találóan megjegyezte - Kinnear jó motivátor, de nem tud meccselni.

  • A Liga-kupa kiesés miatt szabad a hetünk, tegnap a Wigan A 3-0-ra kikapott az Arsenal B-től, úgyhogy nem állhatnak jól önbizalom és frissesség terén, nekik kell esni szombaton.


Elnézést a formátumért, sietősre kellett vennem a figurát.

Howay the Toon!

2 megjegyzés:

  1. Visszanézve a második félidőt,szerintem közvetlenül a gólunk után volt esély a győzelemre.Ekkor volt Joey frankó lövése a bal alsóra és tényleg meggyőzően támadtuk a FOOLham kapuját.Aztán jött a büntető és totál visszaálltak,a csapatból fogyott lendület és a hit.
    A Wigan persze nehéz lesz van pár labdaügyes játékosuk-és ott van persze Titus is...
    Nincs mese győzni kell és győzünk is!

    VálaszTörlés
  2. De jó lenne,ha most a TOON készülődne az esti Pool elleni Liga Kupa meccsre...

    VálaszTörlés