2008. december 28., vasárnap

Wigan - Newcastle 2-1 és Pool előzetes

Lustaság miatt az egyesített poszt. Pár szentségelés és a holnapi (mai) derbi felvázolása következik.

Sajnos az összefoglaló nem adja vissza azt a mérhetetlen dühöt, amit ti érezhettetek, bár őszintén szólva nem bánom, hogy lemaradtam az aktuális Ryan Taylor gólról.

Enrique sérülése nagyon nem jött jól, már kezdett jól játszani és a beszámolók alapján Zog ezúttal is elveszett volt a védelem bal oldalán. Aztán jött ugye a boroi seggfej, Lee Cattermole.

[caption id="" align="aligncenter" width="416" caption="Emrével is jóban volt a boroi seggtitán."]Emrével is jóban volt a boroi seggtitán.[/caption]

A remek Boro-iskola mellékterméke idén már lerúgta Bartont, most Beye volt a soros. Szerencséjük van a middlesbroughiaknak, Lee már ki van tiltva az ottani kocsmákból.

Két szélső védő mínusz, ráadásul már a menetrendszerű Ryan Taylor gólt is bekaptuk. A nufc.com alapján nem igazán játszottunk értékelhetően, lesüllyedtünk az egyébként brusztolós, rakkolós és semmilyen játékot mutató Latics szintjére.

Viduka ágyéka is meghúzódott, de előtte még magára haragította a drukkereinket, amikor nem futott egy szabadon vánszorgó labda után a félpálya környékén. Természetesen ő sem játszik a Pool ellen.

A hajrához közeledve aztán jött Mike Dean első baromsága. Bassong már 30 méterre a kaputól faultolta Heskeyt, a partjelző lenget, Dean továbbot int. Betuszkolják egymást a tizenhatoson belülre, Heskey hirtelen már nem volt olyan erőteljes, elesett, tizi és kiállítás.

Bassong buta volt, amiért a tizenhatoson belül is megrántotta Heskeyt. Dean buta volt, mert végül egy műesést fújt be. Dean barom volt, amiért Bassongot kiállította, Coloccini érkezett középről, egyáltalán nem volt utolsó ember a francia, akit most eltiltottak és ő sem játszhat vasárnap.

[caption id="" align="aligncenter" width="488" caption="Barom."]Barom.[/caption]

Némileg kompenzált Dean, amikor Kirkland félresikerült bokszolásánál büntetőt ítélt, amit Guthrie Sheareresen bevágott (ekkor Owent már Edgar váltotta, JFK magyarázata szerint azért, hogy pihenni tudjon a következő meccsre).

A hosszabbításban Duff lövése is igazán beakadhatott volna, aztán jött MD végső csapása. Carrollt faultolták a tizenhatoson belül (olyan fault volt, amit még ott is le szoktak fújni), a bíró látta az esetet és műesés miatt sárgát adott a fiatal srácnak. Reménytelen eset.

Délután elég nehéz lesz összeszedni egy értelmes védelmet, Taylor, Colo, Edgar, Cacapa és Zog a lehetséges emberek, meglátjuk mi lesz. Viduka sérült, Oba és Shola játéka kérdéses, Button a fáradtság jeleit vélte felfedezni a nufc.com egyik írója.

Azok után, hogy a Pompey ellen kifejezetten erős padunk volt, a kezdő tizenegy megint szinte adott, a Pool meg bár nem veri laposra ellenfeleit, mégis okkal vezeti a tabellát.

Szenteste még jókedvvel gondoltam a fiúkra, egy meccs alatt irdatlan nagyot fordult a világ, bízok a tisztes helytállásban a Vörösök ellen.

Howay the Toon!

29 megjegyzés:

  1. Ezt a képet Emréről. :D

    VálaszTörlés
  2. Ha kellett, nem hallgatta el fájdalmát. :D

    VálaszTörlés
  3. Amúgy Duff-nak volt mégegy ordító helyzete az első után, amit nem tettek bele a MotD-be.

    VálaszTörlés
  4. Kádár Tomi talán bemutatkozhat.... Mindenesetre szorítok neki. A meccset közvetíti a Eu2, igaz a szokásos -1 színvonalon. Ennél életképtelenebb csatornát ritkán láttam. HOWAY THE TOON!

    VálaszTörlés
  5. Moha bácsi! Tán szerencsét hozna, ha a Kádár mezedben ülnél a TV előtt!
    :D

    VálaszTörlés
  6. moha, ne bosszants, sanyarú sorsúak két éve nem láttak jó képminőséggel angol bajnokit a tévében a kábelszolgáltatójuk restsége miatt ;) valahogy csak ki lehet bírni a juró2 szakmai színvonalát. :)

    VálaszTörlés
  7. A majom Halsey vezeti, gondolom lesznek lapok gazdagon.
    Micsoda poén lenne egy Owen góllal nyerni!

    VálaszTörlés
  8. José-t összedrótozták!

    VálaszTörlés
  9. Moha, én örülnék, ha azt az életképtelen eu2-t tudnám nézni...

    VálaszTörlés
  10. Ti hol nézitek? rendes streamet nem találok, a sopcastesek meg mind halottak...

    VálaszTörlés
  11. Shay ma is formában van.

    VálaszTörlés
  12. http://atdhe.net/live-tv-1798.html

    VálaszTörlés
  13. Mondjuk ez se volt les ... mindegy jogosan vezetnek, de egyenlíthettünk volna.

    VálaszTörlés
  14. Game, set, match. Bár a pályára is úgy mentünk ki, mintha esélytelen lenne a dolog. :(

    VálaszTörlés
  15. Daaaaavid, újabb ünnepek alatti meglepigól.

    VálaszTörlés
  16. Eddy!!! Csalóka ez,mert szokás szerint megkapjuk a 2.félidő elején sajnos...
    Bár ne lenne igazam!

    VálaszTörlés
  17. Duffer 100%,hogy nem volt lesen! Mondjuk addig már 0-5 lehetett volna.
    Mindig a pudlik ellen adjuk fel eleve bassza meg!
    Guthrie,Jonas,Colo,MO,José totál betli sajnos! Nem merek reménykedni...

    VálaszTörlés
  18. Borzalmas, ahogy Gerrardék átszaladnak a középpályánkon-mondjuk Butty a végére összekapta magát valamennyire. GODGIVEN!
    Mindegy még pár sör és nem fáj annyira talán... TOON-TOON!!!

    VálaszTörlés
  19. Amúgy miért nem Carrollt hozta be, ha már cserélni akart?

    VálaszTörlés
  20. A fifty-fiftyket néha megkaphatnánk, ez pl. hazaadás volt.

    VálaszTörlés
  21. Egyébként nagyon jó kis meccs, védekezés nincs, küzdés-hajtás, sok helyzet van.

    VálaszTörlés
  22. jolvan gyerekek

    VálaszTörlés
  23. Ez van, lesimáznak minket.

    Igaz, hogy nem ellenük kell pontokat szerezni, de ekkora fölényt nem vártam tőlük. Majd javítunk a kupában.

    VálaszTörlés
  24. azért elég csúnyán otthagyta a lábát edgar

    VálaszTörlés
  25. a szögletzászlónál lévő kameraállásból viszont látszott, hogy a srác már túlment rajta, hátranyúlt a lábával és beakasztotta azt Edgar bal lábába.

    A másik meg, hogy 1-4-nél ilyen szarokat ne fújjon be, amikor egy hazaadást nem ad meg a túloldalon.

    VálaszTörlés
  26. Rohadj meg te buzi halsey!

    VálaszTörlés
  27. Ez az srácok!Megint küzdöttetek jólvan!Ott lesz az az európai porond mi?Amepbi hu de jo csere!Owen is seholse volt!Ha nem lenne egy GIvenünk akkor vége!

    VálaszTörlés