2008. december 1., hétfő

Carr befejezte

Stephen Carr, korábbi jobb hátvédünk, 32 évesen bejelentette visszavonulását. Az ír játékos nyár óta volt klub nélkül, miután lejáró szerződését nem újítottuk meg. Azóta sem talált magának csapatot, ezért döntött a visszavonulás mellett.

Azt hiszem jól döntöttek, amikor hagyták elmenni, nem vesztettünk sokat.

Rövid Newcastle-drukkerkedésem során Carr volt számomra a legellenszenvesebb játékosunk. Sunyin és néha alattomosan játszott a köpcös, sajnos pont rosszkor került hozzánk, a Spursös éveket követően teljesen elvesztette sebességét. Nem lepődnék meg, ha valamikor viszontlátnánk a kispadok környékén.

Carr 78 alkalommal lépett pályára a színeinkben, egyetlen gólját a Southampton elleni FA-Kupa meccsen szerezte a St. Mary's-ben. Karrierje során összesen 304 klub mérkőzésen és 44 válogatott találkozón szerepelt. [Forrás: wikipedia]

További szép éveket Stephen, élvezd a pénzt és a szabadságot.

1 megjegyzés:

  1. Hát azért ez érdekes. A másodosztályban tuti talált volna magának csapatot, legfeljebb jóval kevesebb pénzért. De 32 évesen abbahagyni?

    VálaszTörlés