2008. december 9., kedd

Newcastle - Stoke City 2-2

Mostanra sikerült rászánni magam, hogy írjak a meccsről, csalódásom továbbra is határtalan.

Nézzünk szembe vele, Kinnear hihetetlen gyenge menedzser. Lehet, hogy jól motivált az Everton ellen a szünetben, de ezt leszámítva elképesztően hülye, szarul meccsel és fogalma sincs hogyan kellene cserélni.

Nem varrhatjuk teljesen a nyakába a meccset, mert a játékosok is elfelejtettek játszani a második félidőben, de azt hiszem bármelyikünk ül a kispadon, 2-0 után megnyertük volna a meccset.

Guthrie megsérült az első félidőben, így cserélni kellett, Kinnear pedig akkora baromságot húzott, aminek csodájára járhat bármely edző széles evilágban. Sikerült a hat csere közé leültetnie három csatárt és három védőt. Na most innen ugye nyilván hiányzik valaki, aki bejöhet a középpályára. Rendben van, hogy nincs komoly egészséges belső középpályásunk a pályán lévőkön kívül, de egy fiatal srácot akkor is le lehet ültetni a padra. Jó néhány fiatal a nagycsapattal edz, tehát nem teljesen ismeretlenül lettek volna bedobva a mélyvízbe.

Nem volt fiatal középpályás, ez esetben mi lett volna a teendő? Ott ült Cacapa, aki több-kevesebb sikerrel párszor már játszott védekező középpályást, logikus választás lett volna. Ehelyett bejött Taylor jobb hátvédnek, és emiatt két másik játékos olyan posztra került, ahol itteni karrierjük alatt soha nem játszottak: Beye jobb szélen, Gutierrez belső középpályán kezdett játszani. Irgalmatlan baromság, ez nem Football Manager, hogy ide-oda dobálom a játékosokat a pályán.

Arról már nem is beszélek, hogy pechünk is volt, mert a második gólt megelőző szabadrúgás teljesen kamu volt, a támadó és a védő is folytatták volna a játékot, ha nem lenget az a szerencsétlen partjelző. Dicséret jár ezzel együtt a Stokenak, nem adták fel, teljesen megérdemelték az egy pontot.

A partjelzős fault miatt Kinnear kiborult, majd felküldték a lelátóra, az FA pedig elmarasztalta. Joe nem ért egyet a szövetséggel, fellebbezni fog. Az ezzel kapcsolatos nyilatkozatában (mert a meccs után megint Hughton foglalkozott a sajtóval, ennek sem értem mi értelme, nem ő felelős a csapatért, hanem a menedzser) mint egy óvodás úgy sorolta a különböző sérelmeit: City elleni kiállítás+büntető, Fulham elleni fault Cacapán. Mintha a szerencsén és a bírókon múlna, hogy itt léte alatt mindössze kettő győzelmet jegyez.

Azon múlik, hogy szar menedzser, szarul meccsel és képtelen értelmes döntésekre a mérkőzések alatt. A játékosok sem moshatják kezeiket, de közel zéró segítséget kapnak a kispadról. Nagyon bosszant a dolog, és mérhetetlenül haragszom.

Szerencsére a fiatalok megint nyertek, ma pedig kupameccsük van, legalább az ő sikereiknek lehet örülni.

Elnézést a szövegben előforduló káromkodásokért, ha valakit nagyon zavar akkor 'kisípolom' őket.

2 megjegyzés:

  1. Kemény szavak,de teljesen igazak! Most már biztos vagyok benne,jobb így,hogy nem láttam Joe "taktikázását"! Hibák,rossz döntések sora,amúgy hozható meccseken.
    Ha hozzátesszük az Owenről,Gutierrezről,Zoggyról szóló pletykákat, vmint azt,hogy Joe-val kell végigvinni a bajnokságot...Azt hiszem van félnivalónk!

    VálaszTörlés
  2. Lehet hogy van egy car edzőnk, de van egy jó Marcink! Gratula a cikkhez, az első szótól az utolsóig igaz. Valahogy megfogalmazódik bennem egy ima, amelyben szerepel a "Joe húzásaitól ments meg Uram minket" strófa.
    Üdv:moha bácsi.

    VálaszTörlés