Keegan a meccs után egybõl azt nyilatkozta, hogy habár még ugye nem vagyunk tuti bennmaradók, a cél mostantól a top10. Érvelése szerint a Spurs és a West Ham már nem igazán hajt, hiszen ki már nem eshetnek, nemzetközi szereplésük pedig már eldõlt. De a legfontosabb észrevétele számomra kétségtelenül az volt, hogy azért kellene megtartani ezt a formát, hogy a játékosok alig tudják majd kivárni július közepét-végét, az augusztusi bajnoki rajtot, legyenek lelkesek a következõ szezont illetõen.
Ez a mentalitás az, ami miatt mindenki imádja KK-t a csapatnál, örök optimista, képes a játékos fejével gondolkodni (még jó, rohadt jó játékos volt), megérteti magát az embereivel, azok elfogadják az ötleteit. Például emlékeim szerint soha senki nem mondta azt Owennek, hogy "húzódjál vissza kicsit a középpályára, segítsd a két éket". Miért is tették volna, Owen mindig is arról volt híres, hogy ott ólálkodik a kapu elõtt, lecsap az elveszett labdára és gólt szerez. Vagy kiugratják, lefutja a védõt, kicsalogatja a kapust és begurítja a sarokba.
Owen hátrább vonása akkora húzás volt a stábtól, hogyha teszem azt Sir Alex vagy Mourinho csinált volna ilyen váratlant, be sem állna a média szája, hogy hát mekkora mágusok ezek. Természetesen KK be van skatulyázva a "mindent a támadásért, és nyerjünk 4-3-ra, minthogy beálljunk védeni az 1-0-t" kategóriába, úgyhogy nyilván nem fog akkora elismerést kapni, mint egy született taktikus.
Félreértés ne essék, én sem akarom Keegant annak beállítani, aki nem õ, csak nagyon meglepõdtem, hogy ennyire bátrat húzott és fõleg, hogy mennyire bevált: 3 meccsen 7 pont, 7-3-as gólarány egy olyan gárdától, amely elõtte sorban négy meccset elbukott, 2-13-as gólkülönbséggel.
A helyzetek, gólok kielemzésére nem térnék ki, gondolom sokan láttátok már az összefoglalót, ha nem, akkor a vasárnap délutáni posztban ott a link.
Egy másik érdekes dolog is kitûnt a menedzser nyilatkozatából. Azzal, hogy támadóbb felfogásban játszatja a csapatát, hatalmas terhet vesz le a védelem válláról. Nemcsak azzal, hogy mivel megtartjuk a labdát, esetenként az ellenfél tizenhatosánál adogatjuk körbe perceken át, így a védõk nincsenek nyomás alatt, hanem azzal, hogy tudják: ha véletlen kapnak is egy gólt, a meccs még nincs veszve.
A mi védõinket ismerve ez olykor meglepõen nagy elõny tud lenni, mikor a szezon elején azon múlt a pontszerzés, hogy ne kapjunk gólt, szinte mindig volt valami fatális hiba. Most sem tökéletes a védelmünk, Tayloron sokszor látni az idegesség jeleit, Fayet pedig McFadden és Bent is csúnyán megverte az utóbbi meccseken, Enrique pedig továbbra is hajlamos hülyén eladni a labdát, de legalább már tudják, hogy nem tették végleg tönkre az aktuális meccset.
Egyszóval nagyon örülök, mert úgy néz ki Keegan (és a stábja) amellett, hogy nagyszerûen tud motiválni, mégiscsak tud néha jó ötletekkel elõállni, amelyek komoly segítséget nyújtanak a játékosoknak.
Jó látni, hogy mostanában egyre jobbak a pontrúgásaink. Bár Geremi még mindig túl sokszor a rövid oldalon álló védõt találja el a szögletnél, de amikor normálisan be tudja adni, sokszor tudunk helyzetbe kerülni. A Fulham elleni gólt érõ szabadrúgás-kombináció különösen tetszett. Taylor olyan vehemensen beszélt Geremihez, hogy teljesen úgy tûnt õ fogja majd megkapni a rövid oldalon a labdát, és a mozgásával két védõt is lekötött, helyet csinálva ezzel Owennek, hogy megverje saját védõjét, és tökéletesen érkezzen a kameruni beadására.
Ezen a héten Butt és Geremi került be az Actim Team of the Week-be, ami annyiban örömteli, hogy ezek szerint nem csak jól játszottak, hanem a statisztikáik is jók voltak. Én magam nem hiszek a foci túlzott statisztikára bontásában, van a gól, a gólpassz, kapura lövés, és kész. Ez nem baseball vagy kosárlabda, ahol az ember a statisztika alapján egzakt képet kaphat magáról a meccsrõl is.
Utolsó, de egyik legfontosabb pozitívumként a pályán látható csapategységet emelném ki. Persze, ha gyõz az ember, akkor könnyû jóban lenni a csapattársakkal, de ettõl még jó látvány, ahogy pl. Beye megköszöni Gereminek a játékát, mielõtt a kamerunit lecserélnék. Vagy ahogy ugyanígy Beye ugratta Martinst a gólöröme után, hogy "mégis mi volt ez a testcselsorozat, mielõtt elvitte volna a labdát Tainio mellett?" Ha már Oba gólja felmerült, nagyon jó hogy végre õ is be tudott találni, az elõzõ két meccsen bármennyire is tagadta, biztosan rosszul érintette, hogy õ lett lecserélve és vasárnap is mikor már 3-1 volt, nem egyszer elõfordult, hogy toporzékolva követelte a labdát a többiektõl. Végül megérdemelten neki is összejött a gól.
Szombaton Reading, még mindig nem vagyunk tuti bennmaradók, úgyhogy elõbb a gyõzelem a fontos, ha jó játékkal párosul, az csak hab a tortán.
Howay the Toon!
Emre már megint lesérült, ez nemigaz...
VálaszTörlés