2009. május 13., szerda

Nagy lépést tettünk

Az utóbbi pár évtized legfontosabb Tyne-Tees rangadóján a csereként beállt Martin és Lovenkrands góljaival 3-1-re legyőztük a Middlesbrought és kijöttünk a kiesőzónából.


Tartottam, hogy a közönség kezdeti idegessége átcsap elégedetlenségbe, különösen amikor a 3. percben Beye lábáról bepattogott a labda a kapuba a Gallowgatenél. Le a kalappal a drukkerek előtt, csakúgy mint a csapat, azonnal visszajöttek a meccsbe és minden jól alakult, hiszen már a 9. percben megszületett az egyenlítés.


A szünetben a Setanta stúdiójában McManaman, Les Ferdinand és még valaki azt elemezték, hogy sikerült eltanulni valamit a Liverpooltól: a második anfieldi gólnál Agger kosárlabdában látott módon zárta el Beyét, így Kuyt szabadon törhetett kapura. Most Nolan zárta el Taylor védőjét, így Steven szabadon érkezhetett az ötös sarkára. Nem hiszem, hogy most próbáltunk volna először ilyet csinálni, mindenesetre jó volt látni, hogy ilyen tudatosan végeztük el a szögletet.


Az egyenlítő gól ugyan megtörte a Borot, de amikor labdához jutottak, a hideg futkosott a hátamon, közel sem volt meggyőző a védekezésünk, a siheder Emnes például óriási ziccert hibázott, miután a Harperről visszapattanó lövését másodjára kapu mellé szúrta.


Ezzel együtt a meccs legjobbjának, Mark Vidukának köszönhetően sikerült pár helyzetet kialakítani, az ausztrál beadására berobbanó Owen fejesét ugyan Brad Jones hárította, de látható volt micsoda finesz és játékintelligencia van a két játékosban. Az egyenlítő gólt megelőzően Viduka még a kapufát is eltalálta.


Nagy kár, hogy Viduka nem képes egy szezonon át egészséges és motivált maradni, ha akarja még mindig remek center tud lenni. Az összeszokottság még hiányzott egy kicsit, rendszeresen elvétették egymást Viduka csúsztatásai és Owen beindulásai. Érdekes lesz, hogy kik kezdenek szombaton, hiszen Martins eredményes tudott lenni, ugyanakkor már hetek óta küzd egy sérüléssel és nem biztos, hogy tudja vállalni a kezdő tizenegyet.


A félidő utolsó harmadában Butt becsúszásának következményeként le kellett cserélni a Boro rekordigazolását és házi gólzsákját, Alfonso Alvest. Marlon King váltotta, aki szeptemberben a Hull színeiben kétszer is beköszönt a St. James-ben, a kommentátorok meg is jegyezték, hogy ha góljaival nyer a Boro, éppen a játékjogát birtokló Hull Cityt sodorja kellemetlen helyzetbe.


A második félidő eleje nem hozott különösebb javulást a játékunkban, így a halványan játszó Gutierrez helyett érkezett Lovenkrands a 65. percben, öt percre rá pedig Owent is lekapta Shearer. 55 másodperc elteltével a beállt Martins egy kavarodás után meg is szerezte a győztes találatot.


Ha jól rémlik ez volt az első eset, hogy hátrányból sikerült előnyt kovácsolnunk (abban biztos vagyok, hogy hátrányból idén ez volt az első győzelmünk) Megj.: A Manchester City ellen már fordítottunk, csak nem tudtuk megtartani az előnyt, kösz apcuk. Közel húsz perc volt még hátra, tehát cseppet sem nyugodhattunk meg, nem egy alkalommal adtunk döntetlenre meccset az utolsó percekben, és most is akadt pár velőtrázó pillanat a kapunk előtt.


Négy perccel a rendes játékidő vége előtt Nolan centerezését Lovenkrands vágta kapásból a kapuba, végleg eldöntve a három pont sorsát. A vastaps kíséretében lecserélt Viduka helyett érkező Caroll egy kontra végén akár megszerezhette volna a negyedik gólt is, de maradt 3-1 a végeredmény.


A három pont azt jelenti, hogy beértük és jobb gólkülönbségünknek köszönhetően megelőztük a Hull Cityt. Szombaton a mi meccsünk mellett nagyon figyelni kell a Bolton - Hull találkozóra, a hazaiaknak egy pont még kell a biztos bennmaradáshoz. Az utóbbi időben jelentősen visszavettek a tempóból: a Chelsea elleni feltámadás óta (0-4-ről majdnem visszahozták a meccset) négy meccsen egy gólt lőttek, igaz gyűjtöttek három pontot, köszönhetően annak, hogy csak kétszer vették be a kapujukat.


Hétvégén jön a Fulham, akik egészen elképesztő hazai mérlegüknek köszönhetően majdnem kijutottak az európai kupaporondra. Hodgson fiai a Pompeyval holtversenyben a hatodik legrosszabb idegenbeli mérleggel rendelkező csapat, egy hétfőihez hasonló teljesítménnyel minden esélyünk megvan a három pontra.


Nincs még vége, de óriásit javult a helyzetünk.

5 megjegyzés:

  1. A Man City ellen már fordítottunk (10 emberrel), de az döntetlen lett végül.

    VálaszTörlés
  2. Egyébkétn nem látom, Taylor góljánák ki blokkolt volna úgy, mint a Liverpool ellenünk.

    VálaszTörlés
  3. A nufc.hu-n lévő videót állítsd meg kb 3:45-nél. Akkor kezd el futni Taylor, Nolan pedig beáll Taylor védője elé. Kár, hogy nem töltötte fel senki a Setanta elemzését, ott kilassították a dolgot.

    VálaszTörlés
  4. Hát éppen hogy csak ott volt Nolan. :) Liverpoolék ennél izmosabban blokkoltak. :)

    VálaszTörlés