2009. május 16., szombat

Fulham-előzetes

A hétfőihez hasonlóan fontos mérkőzést játszanak a fiúk a feltörekvő Fulhammel, picit meg is vagyok lepve, hogy favoritok vagyunk.

Bevallom idén utoljára az Old Traffordon láttam játszani a Fulhamet, még február közepén, beálltak védekezni, majd simán kikaptak 3-0-ra. Bő egy hónappal később megbosszulták a dolgot, 2-0-ra megverték a Manchestert a Craven Cottage-en és azóta csak a Liverpool és a Chelsea tudta őket két vállra fektetni.

Nyertek a City otthonában, múlt héten elintézték a Villát (akik Laursen sérülése óta egyébként meglehetőséen rossz formát futnak; a dán tegnap bejelentette visszavonulását). Hazai mérlegük egészen kiváló, de amin meglepődtem a statisztikákat bújva, hogy idegenben a két győzelem ellenére is meglehetősen masszívak. Mindössze 18 gólt kaptak 18 mérkőzésen, igaz otthonuktól távol összesen 10-szer voltak eredményesek, a védekezésükre nem lehet panasz és ismerve a mi sebezhetőségünket, a kontrákból ma könnyedén eredményesek lehetnek.

Andy Johnson és Bobby Zamora is visszatér a csapatba, ott van még a múlt heti hős, Diomansy Kamara is, vannak lehetőségei Hodgsonnak.

Nem igazán voltam biztos benne, hogy a Fulham számára mekkora téttel bír a mérkőzés. A jövőre induló Europa League három angol csapatot fogad, az 5. és 6. helyezett az ún. playoff-körbe kerül, amely a 8x4 csapatos főtábla előszobája, míg a bajnokság 7. helyezettje jogosult eggyel korábban, a harmadik selejtező körben bekapcsolódni a küzdelmekbe. A Fulhamnek tehát igenis komoly téttel bír az összecsapás, a mögötte lévő Tottenham, West Ham és Man City is feni a fogát az európai kupaporondra.

Nekünk a mi találkozónkon kívül a Bolton-Hull mérkőzésre kell nagyon figyelni. A Bolton bennmaradása már csak nagyon szélsőséges eredmények esetén van veszélyben, de utolsó hazai mérkőzésükön valószínűleg igyekeznek kiszolgálni a nézőket, bízhatunk bennük.

Nálunk Enrique és valószínűleg Smith is kihagyja a találkozót, Martins továbbra is alig tud edzeni az ágyéka miatt, továbbra is a padra várom, csakúgy mint Lovenkrandsot. Gutierrez bár nem tűnt ki a mezőnyből hétfőn, maradnék a múltkori felállásnál és a másik két támadót csak az utolsó 20-30 percre hoznám be.

Mint említettem kevés Fulham-meccshez volt idén szerencsém, úgyhogy mások tollával ékeskedek. Az Imscouting elemzése szerint Danny Murphy kikapcsolása kell, hogy elsődleges legyen, ő szervezi a Fulham játékát, irányítja a csapatot és szolgálja ki villámléptű társait. Utóbbi miatt tartok a meccstől, velük ellentétben nagyon kevés gyors játékosunk van, ami egyrészt a támadászövésnél, másrészt a kontra elleni védekezésnél komoly hátrányt jelenthet.

Lábjegyzetben megjegyezném: lehet, hogy ez lesz Michael Owen utolsó hazai mérkőzése. Owen egyáltalán nem nyűgözte le a többi csapatot tavasszal, de nagy kérdés, hogy azért a fizetésért, amit kínálni fogunk neki (mert meggyőződésem, hogy egy ajánlatot mindenképpen megérdemel), hajlandó lesz-e aláírni.

Ma debütál az új hazai mezünk, én még nem barátkoztam meg vele, de valamikor ősszel valószínűleg veszek egyet valamelyik jó kis játékosunk nevével ellátva. Úgy tudom egyébként, hogy a következő szezon után lejár a Northern Rockkal kötött szponzorszerződés, így a mez elején lévő támogató minden bizonnyal változni fog 2010/11-re. Azt egyelőre nem tudom elképzelni, hogy a design is változni fog, jó ideje már két évre szólnak a hazai mezeink.

Tekintve, hogy a délutáni programban ezzel együtt négy olyan meccs van, ahol mindkét csapatnak kell a győzelem, picit aggódok, hogy lesz-e stream. A myp2p-n viszonylag sok van listázva, reméljük akad köztük majd jó is.

Jó szurkolást és howay the Toon!

31 megjegyzés:

  1. És a Liga kupa meg FA kupa győztes hol indul?

    VálaszTörlés
  2. Alapból a bajnoki tabella ötödik helyezettje + a két kupagyőztes adja a három csapatot.

    A Liga-kupában az indulás joga nem "száll át", a Tottenham hiába volt döntős, nem kap indulási jogot, hanem a bajnoki hatodik indul.

    Az FA-Kupában a döntő vesztese is jogosult lehet az indulásra, tehát az Everton mindenképp elindulhat. Mivel viszont az Everton bajnoki helyezés jogán is elindulhat (legrosszabb esetben hatodikok), ezért a bajnoki hetedik helyezett kapja meg a harmadik kvótát.

    VálaszTörlés
  3. Na Owennek is ágyékgondja van, Oba kezd.

    VálaszTörlés
  4. nekem a sopcastnál a Manchester meccs jön be :O

    VálaszTörlés
  5. Ja, még adják a trófeát. :/

    VálaszTörlés
  6. http://www.iraqgoals.net/ch3.html

    fura a mezünk.

    VálaszTörlés
  7. http://www.iraqgoals.net/ch3.html

    VálaszTörlés
  8. BOLTON VEZET !!!

    VálaszTörlés
  9. Huhh,ez közel volt.

    VálaszTörlés
  10. Fenébe már, ez simán érvényes volt.

    VálaszTörlés
  11. nem értem az ítéletet .:S

    VálaszTörlés
  12. Viduka góljába mi volt szabálytalan?:S

    VálaszTörlés
  13. hull egyenlített:S úgy érzem ez a mai megint nem a mi napunk lesz..

    VálaszTörlés
  14. piros! nem hiszem el... ha ilyen játékkal és küzdelemmel kiesnünk én kitépem az összes hajam!

    VálaszTörlés
  15. ugye webb nem vezet meccseket a championshipben?

    VálaszTörlés
  16. szerintem nem
    de fogalmam sincs miért nem adta meg a gólt..:S
    erre Bassong piros..

    VálaszTörlés
  17. Johnson nagyon hiányzott ide...

    VálaszTörlés
  18. ennek a fele sem tréfa gólt kell lőni

    VálaszTörlés
  19. ismét a szar legmélyén. hull gyönyörűen meg fogja verni a bajnok manchestert. ne legyen igazam csá

    VálaszTörlés
  20. ennyi volt.
    sokkal jobban játszottunk 10 emberrel is..
    olyan helyzeteink voltak h nem igaz...
    jobbak voltunk mint a Fulham
    de nem volt szerencsénk..
    ezt nem hiszem el.
    ilyen jó játékkal alulmaradunk..

    webb meg elmehet a picsába.

    VálaszTörlés
  21. The final whistle goes, and Fulham are now almost confirmed for Europe next season, while Newcastle are a step closer to playing Championship football come August.

    eurosport meg... tövig...

    VálaszTörlés
  22. egyzserűen nem tudok mit mondani...

    VálaszTörlés
  23. @Dave
    erre nem is lehet! azóta,hogy lefújták,csak nézek magam elé,nem hiszem el az egészet! fikarcnyi mákunk sincs:kapufa,meg nem adott szabályos gól,kapusbravúrok az ellennél. nem ezt érdemeltük!
    mindenestre nagyon nagy gáz van,sajnos.

    VálaszTörlés
  24. KEEP THE FAITH! KEEP THE FAITH!!!

    VálaszTörlés
  25. az lesz a poén, ha a végén a mackemek fognak kiesni

    VálaszTörlés