2009. május 9., szombat

Liverpool beszámoló

Mióta Pesten tanulok igyekszünk tesómmal mindig ugyanazon a hétvégén hazamenni Szegedre és lehetőleg együtt visszajönni valamikor vasárnap. Eleinte vonattal jártunk fel, aztán amikor már a barátnője is velünk járt igyekeztem mindig inkább a haverokkal visszautazni.

Nagyjából egy éve vettek autót, úgyhogy kezdtem megint hozzájuk csapódni (1300 forint Szegedről KK-ig a diákjegy), ami azt jelentette, hogy néha lemaradtam a meccsünkről, ha vasárnap játszottunk. Tesóm azóta szingli lett és a hosszú hétvégén együtt mentünk haza és úgy terveztük együtt is jövünk vissza. Külön ki lettem kérdezve, mikor játszik a csapat, vasárnap fél kettő, rendben akkor 4-5 óra körül indulunk.

Aztán ahogy bekaptuk az első gólt, felálltam a gépről átmentem tesóm szobájába és szóltam neki, hogy ha gondolja mehetünk. Nem akartam tovább nézni a csapatot.

Valószínűleg az volt a fő ok, hogy tudtam esélyünk sincs visszajönni, de ilyen sosem fordult még elő. Persze volt már, hogy kinyomtam a streamet (tavaly télen, amikor szétalázott minket a Manchester United), de idén például végigszenvedtem a két ünnep közötti 1-5-öt és fel sem merült bennem, hogy mást csináljak.

Úgy látszik minden héten valami új mélységet tapasztalok meg. Egyfelől örülök, mert egyre inkább reálisan látom a dolgokat, másfelől aggódok, hogyha már most előfordul, hogy nem akarom nézni a csapatot, mi lesz, ha véletlenül kizúgunk. Szeretni akarom őket akkor is, ha másodosztályúak lesznek. Az is igaz, hogy eggyel lejjebb talán nem lesz olyan szégyen, hogy valaki vendégeként momentum nélkül, könnyedén kikapunk és a frissenn visszatért, a mérkőzés előtt agyonmagasztalt játékos bemutat a csapatnak, menedzsernek, szurkolónak, mindenkinek.

Amennyit láttam a meccsből, egyetlen megjegyzés: Shearer nem túl meggyőzően, de vitatta az első gólt, ahogy én a kb. 320x240-es justin-ablakból ki tudtam venni, nem volt les.

Alan a meccs után nyilvánosan is kritizálta Bartont, ezután a héten innen-onnan érdekes cikkek jöttek ki, hogy mennyire nincs összhangban a keret és Shearer. Biztos vagyok benne, hogy nem felhőtlenek a dolgok, néhányaknak valószínűleg gondot okoz, hogy egy olyan ember dirigálja őket, aki még soha nem vezetett csapatot. Ha kíváncsiak vagytok a valós helyzetre, olvassátok el Kádár Tomi egykori edzőjének beszámolóját. Nem újságíró készítette, ezzel együtt teljesen élvezhető, egyetlen egyszer néztem furcsán, amikor a Chelsea-meccsről írva megjegyezte a szerző, hogy 90 percen át zajlott a szurkolás, én nem ilyenre emlékszem.

Hétfőn, nagy nehezen az Aston Villa legyőzte Phil Brown csapatát, a tigrisekhez képest kettővel rosszabb lett a gólkülönbségünk, de még mindig jobbak vagyunk ebben, a hátrány pedig maradt három pont. A Stoke Cityben és magunkban van minden bizodalmunk.

Nem ez lesz a Boro-előzetes, de elöljáróban: ha nem tudunk nyerni, kiestünk. Nem érdekes, hogy éppen még hány pont kellene ide-oda, matematikailag még benn maradhatunk, zagyvaság. Ha nem tudjuk hazai pályán legyőzni őket, az akkora gyengeségről árulkodik, ami alapján kizárt, hogy minimum három pontot szerezzünk a Fulham és az Aston Villa ellen.

A hétfői meccs előzetese vasárnap érkezik, addig is jó hétvégét, hajrá Stoke City.

11 megjegyzés:

  1. Sokadszorra mondjuk,hogy ez lesz az utolsó esély,de most tényleg itt a vége,ha pontot veszítünk.Évek óta tartó folyamat ez,eddig azonban minden szezonban volt egy-egy pár meccses jobb szériánk - ez most nyomokban sem volt meg,a végső pattanásig feszítjük a húrt...
    Lelkileg kb. január óta készítem magam a legrosszabra,de ha tényleg megtörténik,az kegyetlen lesz.Arról nem beszélve,hogy abszolút nem biztos az azonnali visszajutás,de ez már messze visz.
    Természetesen bízom a hétfői győzelemben,de azt is látni kell,hogy kizárólag a sok körbeverés miatt van még sanszunk egyáltalán! TOON-TOON!

    VálaszTörlés
  2. Lehet,hogy hülyeség,de sztem sokat számíthat hétfőn Tayls visszatérése.

    VálaszTörlés
  3. Vezet a Stoke!!!!!!!!!!
    Hajrá Stoke!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  4. Kettővel megy a Stoke!

    VálaszTörlés
  5. Ugyanakkor a West Brom beér minket pontszámban úgy néz ki.

    VálaszTörlés
  6. A Stokenak óriási köszönet, egy percig sem biztam a győzelmükben, erre tessékÁ! Szép volt.
    Mostmár csak rajtunk múlik minden.

    VálaszTörlés
  7. még nincs vége,1-2!

    VálaszTörlés
  8. @Holmes
    Nem érdekes a West Brom, jövő héten a Liverpoolt fogadják. A Hullt beelőzzük hétfőn és újra a saját kezünkben lesz a dolog.

    VálaszTörlés
  9. Azért még rám hozták a frászt...

    VálaszTörlés
  10. A Villa teljesen fáradt csapat benyomását keltette ma...
    Hét pont elég kell,hogy legyen-ahogy Habib is mondja.

    VálaszTörlés