2009. május 9., szombat

Itt a lehetőség

Ricardo Fuller és Liam Lawrence góljainak köszönhetően elhozta a három pontot a Stoke City a KC Stadiumból, így hétfőn egy győzelemmel kijöhetünk a kiesési zónából.

Andy Dawson hosszabbításban szerzett góljával ugyan csak egyet romlott a Tigers gólkülönbsége, de jelen pillanatban így is öttel verjük őket ebben a kategóriában. Győzelmével a Stoke City matematikailag is bennmaradt.

Számomra némi meglepetésre a West Brom 3-1-gyel hazaküldte a Wigant, így most mindhárom kiesőhelyen álló csapat 31 ponttal áll. A Baggies jövő héten a Liverpoolt fogadja, a zárófordulóban pedig Blackburnbe utazik.

A Sunderland továbbra is a tűzzel játszik, miután egyetlen pontra voltak csak jók a Bolton ellen, az utóbbi hetekben egyenesen bajba sodorták magukat, ha hétfőn győzünk (vagy nyer a Boro), akkor mindössze két pontra kerülnek a 18. helyezettől, bár jó gólkülönbségük miatt a különbség inkább háromnak tekinthető. A makik jövő héten a Pompeynál vizitálnak, majd az akkor már az FA-Kupára minden bizonnyal tartalékoló Chelsea ellen zárják a szezont.

Lényeg a lényeg, a Potters sikerével újra saját kezünkben van a sorsunk.

Aki esetleg számolgatni akar, íme az utolsó öt csapat hátralévő mérkőzései, illetve a BBC honlapján minden eshetőséget ki lehet próbálni.

16. Sunderland, 36 pont, -17-es gk
Portsmouth - Sunderland
Sunderland - Chelsea

17. Hull City, 34 pont, -24
Bolton - Hull City
Hull City - Manchester United

18. Newcastle, 31 pont, -19
Newcastle - Middlesbrough
Newcastle - Fulham
Aston Villa - Newcastle

19. Middlesbrough, 31 pont, -26
Newcastle - Middlesbrough
Middlesbrough - Aston Villa
West Ham - Middlesbrough

20. West Brom, 31 pont, -29
West Brom - Liverpool
Blackburn - West Brom

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése