2009. május 29., péntek

CCC-körkép, I. rész - Barnsley

A következő napokban sorra veszem a Coca-Cola Championship általunk kevésbé ismert 21 csapatát. A beszámolók hossza függhet attól, hogy mennyire érdekes története van az adott klubnak.



A Dél-Yorkshireban található Barnsley a Leeds és Sheffield között félúton fekszik. Több kisebb elővárosa van, amelyekkel együtt bő 200 ezer ember lakja. A helyi futball klubot 1887-ben alapították Barnsleys St. Peter's néven.


Örök másodosztályúak, senki más nem töltött több idényt az aktuális második ligában, így nagyobb tehetségeik szinte mindig valamelyik nagy csapatban érték el a sikereket. Leghíresebb játékosuk az a Tommy Taylor volt, aki az 50-es években akkori rekordösszegért, 29 999 fontért került a Manchester Unitedhez. Taylor később a müncheni repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett.


1910-ben (jól emlékszünk, igaz?) bejutottak az FA-Kupa döntőjébe, újrajátszás után azonban kikaptak tőlünk, így csak két évvel később szerezték meg első trófeájukat, akkor a döntőben 1-0-ra legyőzték a West Bromot.


Egészen 1997-ig kellett várniuk az első osztály elérésére (ezért is nevezik őket örök másodosztályúnak), azonnal kiestek. 2001-ben az ITV Digital megvette az alacsonyabb ligák közvetítési jogait, a vállalat azonban egy évvel később csődbement, veszélybe sodorva a TV-s bevételre számító kisklubokat, többe között a Barnsleyt is. Az akkori polgármester, Peter Doyle vette meg saját zsebből a klubot, megmentve őket az összeomlástól.


A klub beceneve a Tykes, ami a yorkshire-i akcentusra és a yorkshire-i emberekre utal. Náluk sem divat bizalmat szavazni a menedzsernek, egy tíz éves időszak alatt pont tíz menedzser fordult meg a csapatnál.


2000-ben, a Wembley bezárása előtt megint karnyújtásnyira voltak a Premiershiptől, az Ipswich azonban 4-2-re legyőzte őket, megnyerve a régi Wembleyben rendezett utolsó feljutási meccset. A helyettes cardiffi stadionban is tiszteletüket tették, 2006-ban a Swansea City ellen jutottak fel a másodosztályba. A 2007/08-as szezonban, többek között Ferenczi Pista vezérletével emlékezetes menetelést folytattak az FA-Kupában, kiverték a Liverpoolt az Anfielden és kiejtették a Chelseat is, majd az elődöntőben a szintén másodosztályú Cardiff City jelentette a végállomást.


Az elmúlt szezonban nem sok öröm jutott a szurkolóknak, egészen az utolsó játéknapig kiesés fenyegette őket, végül a Plymouth elleni győzelmükkel a Norwich Cityt küldték a harmadosztályba.


[caption id="" align="aligncenter" width="575" caption="Az északi lelátó."]Az északi lelátó.[/caption]

Pályájuk, a 23 ezer fős Oakwell a város szélén található, a vendégtábort rendszerint a 6 ezer fős északi lelátón helyezik el, amelyet a legritkább esetben töltenek meg a vendégdrukkerek. Állítólag ezen a pályán fogja játszani első nyári nemzetközi mérkőzését a Manchester City, mivel a nyári események miatt nem lesz megfelelő állapotban a City of Manchester.


Az előzetes esélylatolgatások szerint a Barnsley ismét a bennmaradásért fog harcolni.


A következő részben a Blackpoolról olvashattok egy rövidebb ismertetőt.

3 megjegyzés:

  1. [...] újra sorra veszem a Coca-Cola Championship általunk kevésbé ismert csapatait. Korábbi részek: Barnsley, Blackpool, Bristol City, Cardiff [...]

    VálaszTörlés
  2. [...] mostantól mindig az aktuális ellenfélről olvashattok egy rövid ismertetőt. Korábbi részek: Barnsley, Blackpool, Bristol City, Cardiff City, Coventry [...]

    VálaszTörlés
  3. [...] részek: Barnsley, Blackpool, Bristol City, Cardiff City, Coventry City, [...]

    VálaszTörlés