Hull City - Newcastle 1-1

Bekaptunk egy elkerülhető korai gólt, közepesen jól nyomtunk utána, pár helyzetünk volt, egyet belőttünk, nagyon hiányozni fog ez a két pont.

Nem tudom, hogy Hughton miért játszatja Geremit jobb szélen, illetve a kameruni miért nem éri fel ésszel, hogy ha ő játszik jobb oldalon akkor ne a pálya közepén kószáljon. Mick Lowes és John Anderson néha majdnem sírtak kínjukban annyiszor kellett a rádióhallgatók tudomására hozni, hogy töküres a jobb oldalunk, mert Geremi középen lófrál.

Az a baj, hogy hirtelen Hughtonnak lehetősége van válogatni a játékosok között és erre képtelen? Ez talán még megmagyarázná miért ültette le a padra a jobb lábas Lovenkrandsot, Ryan Taylort, valamint a bal lábas Damien Duffot.

Másik: épp ma pezdegeti a nufc.com, hogy ideje lenne kipróbálni Owent újra árnyékékként. Tavaly ugye Viduka, Martins és Owen vezetésével 15 pontot gyűjtöttünk az utolsó kilenc bajnokin. Viduka most (szokás szerint) sérült, de a szerepét remekül betölthetné Andy Carroll. A baj az, hogy fogadni mernék Hughton (vagy JFK) fejében még csak meg sem fordul az ötlet, nemhogy meg is próbálná.

Pedig szükség van a gólokra, mert a védelem meccsenként legalább egyszer kapitulál, szombaton Bassong volt a soros, rengeteg helyet hagyott a nagyjából egy fejjell kisebb Giovanninak a Hull góljánál.

Némileg elégedett voltam, hogy nem kezdtük el mélabúsan sajnáltatni magunkat, hanem elkezdtük átvenni az irányítást és valahol megtalálni az egyenlítő gólt. Váratlanul pont egy védő, Steven Taylor szerzett olyan gólt, amit Oba valószínűleg 7-8 évig nem fog, belsővel átemelni egy félmagas labdát a hosszúba.

A második félidőben - a kommentátorok szerint - többet tettünk a három pontért, mint a hazaiak. Kár, hogy ez mindössze 2-3 helyzetben mutatkozott meg.

Az 1-1 miatt a helyzet változatlan, ott vagyunk a mezőny sűrejében, se előre, se hátra nem tudtunk komolyat mozdulni. Óriási tétje lesz a Stoke, a Pompey és a Boro elleni mérkőzéseknek.

Jön most két papírforma vereség, minden pont ajándék, de legalább lesz ideje a sérültjeinknek (Beye, Owen, Guthrie) és eltiltottjainknak (Nolan) formába lendülni a végső hajrára.

Howay the Toon!