2010. február 17., szerda

Swansea City 1, Newcastle United 1

Nem fogom hibáztatni Hughtont, annak ellenére a mérkőzés során nagyon sok mindennek elmondtam. Úgy gondoltam feleslegesen fogja vissza a "zabolátlan lovat", ha egy kicsit több szabadságot adna, nem kellene azt nézni, hogy vajon 0-0 lesz a vége, vagy kikapunk.

Természetesen Andy Carroll gólja sokat segített annak érdekében, hogy ne fröcsögjek bekezdéseken át a menedzser gyávaságáról. Így viszont előtört belőlem az optimista, és némiképp megértem, hogy a szezon legsúlyosabb vereség után az volt a célkitűzés, hogy ne kapjunk gólt, mert erre alapozott az ősz végi/tél eleji fantasztikus sorozatunk.

Amiben Hughton tévedett az az, hogy nem azért nem kaptunk sok gólt idegenben, mert beálltunk védekezni, hanem mert domináltunk és pár helyzete lehetett csak az ellenfélnek. A feltétel második fele az első félidőben igaz volt, de nem volt szép látvány, hogy mi 2-3 percnél tovább sosem tudtunk irányítani.

A döntetlen elég volt ahhoz, hogy fellépjünk a West Brom elé (eggyel kevesebb vesztett pontunk volt), míg a Forest csak ikszelt, így megmaradt a 8 pontos előnyünk a veszített pontokban. Tegnap a West Brom két pontot "hagyott" Cardiffban, vagyis egy ma esti győzelemmel három pontra növelhetjük előnyünket velük szemben. A harmadik helyen lévő Forest nyerni tudott, de a 8 vesztett pontos előny továbbra is biztosnak tűnik.

Komolyabb előzetest nem fogok írni a Coventry-mérkőzés elé, 20:45-től jó szurkolást kívánok mindenkinek.

2 megjegyzés: