Sam Allardyce és focival kapcsolatos filózófiája utólag a legkevésbé sem passzolt az ízlésemhez, de az ő leigazolását is pozitív lépésként fogtam fel. Januárban pedig egyszerűen nem tudtam mit kezdeni magammal, amikor Kevin Keegant ültették a kispadra. Utánozhatatlan lelkesedés, közvetlenség, motivációs készség. Isten lássa lelkem, taktikai érzéke nem sok volt, de az akkori célhoz (bennmaradás) magabiztos játékosok kellettek, nem egy Machiavelli.
Ashley közel tökéletes lépéssorozata sajnos KK érkezése után két héttel megszakadt és a zuhanórepülés a legjóindulatúbb számításaim szerint is legalább tavaly novemberig (stadionátnevezés) tartott.
Egy kérdésben viszont, ha nem is becsülöm érte, mert saját jól felfogott érdeke, örülök, hogy felismerte az egyetlen helyes megoldás: anyagilag valamelyest gatyába rázta a klubot. Néha, nehezemre esik ugyan, de belegondolok, mi lett volna, ha a válság és a jegybevételek visszaesése egy Shepherd-féle költekezés után sújt le. Pompey- vagy Palace-szintű baj valószínűleg nem lett volna, de valószínűleg az újabb kölcsönökkel még inkább a bankok és kamatainak kegyébe került volna a csapat. Jelenlegi állapot szerint a klub most már nem a bankoknak, hanem Ashley-nek tartozik. Hogy erre ő számít-e kamatot vagy sem, nem tudom, de ez a szituáció így is kedvezőbb, mint folyamatosan fizetni a kamatot a bankoknak.
A Premier League jelenlegi 20 csapata az elmúlt évben csak az adósságuk miatti kamatok törlesztésére 150 millió fontot költött. Természetesen ebben benne van az iszonyatos tartozást felhalmozó Manchester United, az ő kamataikat leszámítva a másik 19 klub nagyjából 110 milliót költött a kamattartozásokra. Három csapatnak nincs tartozása mások felé, a két nyilvánvaló név mellett (Chelsea, Man City) felüdülés látni, hogy a Stoke City is saját vagy tulajdonosa erejéből tart ott, ahol.
Az elsőosztályú klubok pénzügyi helyzete a hét elején különösen nagy figyelmet kapott, miután szárnyra kapott egy pletyka Martin O'Neill távozásáról. A hír természetesen nem bizonyult igaznak, de azt több belső forrás is megerősítette, hogy közel 100 millió fontnyi költekezés után Randy Lerner, a Villa tulaja most már szeretné visszafogni a gyeplőt és mindenek előtt csökkenteni azt a 77%-os rátát, amit a Villa költségvetéséből a játékosok fizetésére fordít.
Pár éve, amikor ez a kérdés felmerült a mi klubunkkal kapcsolatban, a szakértők általános véleménye az volt, hogy ennek az aránynak nem ajánlatos meghaladni az 50%-ot. Irányítsuk figyelmünket a jelenlegi 20 angol élvonalbeli csapat jelenlegi mutatóira. (az alábbi kép a Times összeállítását mutatja)
A grafika szerkesztője a 75%-ot állította be határnak, ezt a klubok fele haladja meg, míg hat csapat elképesztő, 90% feletti mutatóval áll. A Pompey már beleharapott a fűbe és a Burnley-nél olvasható adatokra, majd a tabellára (6 fordulóval a vége előtt 3 pontra vannak a még bennmaradó West Hamtől) pillantva őket is lehet félteni. Vagy a Hull City-t, nem véletlenül próbálnak akár edzőváltás árán is bennmaradni.
A feljutás bebiztosításának közeledésével ugyan kezdek aggódni a keret erőssége miatt, viszont nyugalommal tölt el, hogy a jövőre is gondoló döntések fognak születni és inkább fontolva haladva próbálják majd meg felépíteni a klubot, megőrizve a viszonylag biztosnak mondható anyagi helyzetet.
A Man Utd amúgy annyira azért nem áll rosszul sztem, mert bőven profitjuk van, az más kérdés, hogy a tulajok, akik megvették a klubot, rakat adóssággal rendelkeznek. Az viszont nem értem, így hogy tudták azt megvenni...
VálaszTörlés