A felhők között

Hétfő este óta legalább háromszor nekiestem ennek a posztnak, megpróbáltam megfogalmazni mennyire elégedett, boldog és kiegyensúlyozott vagyok a csapat idei szezonja miatt.

Valószínűleg azért is voltam képtelen szavakba önteni a gondolataimat, mert 5 évnyi hardcore szurkolásom során egyszer sem éreztem úgy, hogy minden klappol, nem kell izgulnom a meccsek alatt és persze hasonlóan nagy, beteljesedett sikereket sem követtem még végig. Másrészt, utálom a magasztos, ízes nyelven méltató írásokat, cikkeket, melyekben akarva akaratlanul egyre csak nő a közhelyek aránya és valahogy mindig ilyen irányba terelődtek el a mondataim.

Köszönhetően a sok-sok győzelemnek, magasan ez a keret nőtt hozzá legjobban a szívemhez -- persze itt nem arra gondolok, hogy szívesen leülnék mindegyikükkel sörözni, mert mivel ezeknek a srácoknak a lábuk előtt hever a világ, hajlamosak faszkalapok lenni --, láttam rajtuk az összetartást, a baszogatások, lecseszések úgy tűnt, mindig jó cél érdekében történtek, nem tojtak be, ha kaptak egy-egy maflást az ellenféltől és majdnem minden alkalommal -- jó játékkal vagy vért hugyozva -- képesek voltak kihozni ikszre, vagy megnyerni a mérkőzéseket. Szezont értékelni még fogok, jöjjön pár mostani gondolat.

Sokszor elpuffogtattam már, hogy ez és ez a meccs nagyon jól jellemezte, miért jutottunk fel/állunk az élen/stb., de hétfőn este megint olyat láttam, hogy az állam leverte a kávés asztalt, az agyamban pedig annyi endorfin cikázott, hogy úgy mosolyoghattam, mint egy barom.

Személy szerint nagyon örültem, mikor tavaly januárban elhoztuk Kevin Nolant, nyárra már őt is melegebb éghajlatra kívántam, ősszel örömködtem a sok-sok gólja miatt, hétfőn pedig eldöntöttem, ő kell, hogy legyen a visszavonuló Buttot követően a cséká. Ahogy az okosok mondják, mindenét kiteszi a pályára, olykor szó szerint.

Le a kalappal a Plymouth előtt, hosszú évekre elraktároztam a Zarándokok gyönyörű gesztusát. Ugyan a Sport Tv elkapcsolt, a helyi DJ, a végül pályára beengedett, 2 500  ünneplő szurkolónak lejátszott egy teljesnek tekinthető Newcastle Dalok Best Of CD-t, közte olyan dalokkal, mint a Local Hero vagy a Blaydon Races. Különösen elismerésre méltó gesztus, tudva, hogy az Argyle épp ezzel a vereséggel esett ki a bajnokságból.

Butt mellett az adidasnak is búcsút intenek ma délután (jövő héten még adidasban fogjuk nyomni). Bár magasról teszek rá, milyen mezben játszik a csapat, a 90-es közepén használt bordó/kék vendég mez évek óta célpontom. Az új gyártó a Puma lesz, az utóbbi 4-5 évben volt pár kiváló és pár elcseszett mezük, ha minden igaz, 1-2 héten belül kiderül, mivel rukkolnak elő.

Ha el tudtok kapni egy rádiós közvetítést, élvezzétek ki a 90 percet, holnap reggel leszedem és kivágom a BBC-s összefoglalóból ránk eső részt, hogy mindannyian láthassátok az ünneplést.