Ilyennek álmodja meg az ember csapata legfontosabb mérkőzését. Totális megsemmisítés a St. James' Parkban.
* Ha nem értitek a poszt címét: klikk.
Nagy örömömre Chris Hughton nem változtatott a múlt szombaton Londonban győztes tizenegyen és megtartotta a két ékes felállást. Elhagyom a kronológiát, inkább tekintsük át ki mennyire volt varázslatos és utánozhatatlan ezen a csodálatos őszi vasárnapon.
Az első félidő és talán a mérkőzés legélvezetesebb játékát Joey Barton nyújtotta. Láttuk már ezt a Bartont augusztusban és szeptember elején és nagyon jó ilyen hamar viszontlátni. Már a West Ham ellen megtalálta a gólpasszt adó cipőt és az a magabiztosság, elegancia és felszabadultság, amit a Sunderland ellen mutatott sűrű szájtátásra ösztökélt. A legjellemzőbb pillanat az első félidőben történt, amikor Joey behúzódott középre és látszott, hogy Gutierrez előtt nagy üres terület tátong, de a jobb belsős passz útját védte egy vendég középpályás. Barton nem akarta a bal lábát használni, így alányesett jobb külsővel, a labda bőven kikerülte a védőt és Jonas lábánál landolt. Nobby Solano
Everton elleni gólja óta nem láttam a külsőt ilyen magabiztosan használó United-játékost. Barton nem jegyzett gólpasszt, de az említett külső, illetve a második félidőben Danny Simpsonnak hátrasarkazott labda -- mely után hátra se nézett, annyira tudta, hogy jól sikerült -- miatt az egyik legemlékezetesebb teljesítmény volt, annak ellenére, hogy közvetlen gólpasszt nem jegyzett.
Térjünk rá a gólszerzőkre.
Kevin Nolannek nem indult jól az éve, két hete Hughton egy kisebb sérülésre hivatkozva be sem nevezte, amit nyilván nem vett jó néven a csapatkapitány. Elismerés jár mindkét félnek, hogy feszültség nélkül tudomásul vették a másik érzéseit/döntéseit, Nolan pedig már múlt héten vissza is tért, ráadásul góllal. Ezen a hétvégén már azt a formát láttuk, aki tavaly a másodosztályban egyszerűen mindig jól érezte, hová kell helyezkednie, mikor felért a középpályáról és az esetek többségében be tudta fejezni a támadást egy jó lövéssel, esetleg góllal.
A félollós gólja kiválóan mutatja mennyire éber, furfangos és tettrekész a kapu előtt, a második gólnál megmutatta, hogy ha nem is sikerült tökéletesen a labdaátvétel, érzi a kaput, míg a mesterhármast jelentő találat leginkább annak elismerése, hogy -- köszönhetően a sok remekül fejelő játékosunknak -- komoly veszélyeket hordoznak magukban a szögleteink. 9 nap alatt 4 gólt jegyez a cséká, beérte és megelőzte csatártársait a házi góllövőlistán 7 találattal (eggyel vezet összességében Shola előtt, bajnokikat tekintve kettővel Carroll előtt).
Shola Ameobi az elmúlt 10 év nagyrészét a szurkolók idegesítésével töltötte, ám időnként az ember rátalál egy-két időszakra, amikor Ameobi csúcsformában van és sok védő számára tarthatatlannak bizonyul. Most is ilyet élünk meg, emellett pedig közvetve egy hónapja folyamatosan
mosolyt csal az arcunkra.
Valószínűleg nem fordul meg rögtön a fejünkben, amikor azt látjuk, hogy egy puhány védő könnyedén elválasztja a labdától, de Sholának komoly dicséret jár amiatt, hogy sérülten is rendszeresen a csapat rendelkezésére áll. Persze hiba a felsőbb menedzsment részéről, hogy egy esetleges szűk keret miatt muszáj 50%-os állapotban játszatni és a menedzser sem tesz jót azzal, ha beinjekciózva a pályára küldi. Az pedig, hogy négy hónapnál többet nem bír ki egészségesen, sajnos Sholával jár. Nem fogom elfelejteni, hogy 2006 tavaszán, majd őszén is hajlandó volt elhalasztani a csípősérülésének kezelését. Hogy miért nem kúrálták ki azon a nyáron ... lásd három mondattal visszább.
Amikor pedig egészséges, egy labdával jól bánó, azt jól fedező, nehezen megkerülhető monstrum, akinek a jobb lábfeje képes egy kapufáról kipattanó félmagas labdát azonnal bebombázni és könnyedén, minden erölködés nélkül berakni egy büntetőt a kapufa mellé. És ne felejtsük el, hogy különösen szeret a makik ellen betalálni, sosem gond.
Elérkeztünk ahhoz a játékoshoz, akit reméljük 10-15 éven át magunkénak tudhatunk -- miközben ő elkerüli a botrányokat -- és idővel valószínűleg az angol válogatott kezdősorában is megcsodálhatunk majd. Andy Carroll nem került be a góllövők közé, de a legutóbbi mérkőzéshez hasonlóan embertelen mennyiségű munkát végzett, fejpárbajt nyert és újra az egyik legjobb védőnk volt a Sunderland pontrúgásainál. Fejjátéka valószínűleg az őt ritkábban látóknak is feltűnik, elvégre bőven 190 centi felett van (a Beeb 191-nek írja, a minap Lee Ryder (Chronicle-újságíró) inkább 195-200 centinek tippelte). Ami meglepetés lehet a külső szemlélőknek, az a remek jobb lába és kiváló gyorsasága. Nem bírom ki, hogy ne károgja, utóbbi értékét valószínűleg az első komolyabb térdsérülés elveszi majd, de addig is a liga egyik nagyon jó csatárát lényegében fillérekért alkalmazzuk.
A négy legnagyobb királyt letudva lássuk, kik voltak még kifejezetten ügyesek Steve Bruce bandája ellen.
Cheick Tiotét már korábban hasonlítottam Scott Parker Newcastle-éveihez és úgy vélem ez továbbra is áll. Főleg védekező középpályás, labdabiztos, nem fél cselezni a középpályán, de ha tudja futtatni valamelyik szélsőt, nem habozik. A cselezési hajlam Parkerhez hasonlóan néha bajba juttatja és eladja a labdát 30-40 méterre a saját kapujától. Labdaszerzésben kiválóan használja az erejét, Parkerrel ellentétben lövésekre nem bíztatnám és időnként könnyen kijön a sodrából, mint tette azt a Wigan ellen. A korai lapokkal vigyáznia kell, mert Phil Dowd is korán megszórta, igaz utána nem tűnt úgy, hogy vissza kellene fognia magát és kellően el tudta látni feladatait.
Jonas Gutierrez Hatem Ben Arfa sajnálatos sérüléseivel megint stabil kezdő lett és remekül él a lehetőséggel. Jose Enrique-vel remek bal oldalt alkotnak, Jonas az elmúlt évekhez képest jobban támadja védőjét és tör kapura, akár labda nélkül is, ennek volt eredménye a gól az Eastlandsben és a vasárnapi büntető. Egyértelmű hiányosság nála vagy inkább poszton kívüli játékból adódó hátrány, hogy mivel a bal lába nem túl acélos, ha az alapvonalra terelik, nagyon ritkán képes jó beadásra.
Különösen tetszett és tetszik azóta, hogy bekerült Coloccini mellé a kezdőbe Mike Williamson játéka. Légtérben erős, kellően fürge és lábbal sem egy Titus Bramble. Ha nem is annyira magabiztos cselező, mint partnere, nem aggódok, ha neki kell kihoznia a labdát egy szorult helyzetből.
Danny Simpson továbbra sem jó védő a jobb oldalon, de most már láttuk egy gyümölcsét annak, ha James Perch helyett ő rohangál a jobb oldalon, a 4. gólt megelőző beadása tökéletes, csatárbarát labda volt.
Az utóbbi hetekben a média elkezdte megkérdezni saját magától és az újságok olvasóitól, hogy ugye milyen borzalom, hogy Chris Hughton még nem kapott új szerződést (nyáron jár le a jelenlegi): biztos, mert nem bíznak benne és ki akarják rúgni. Válaszul a klub szerdán már közleményben volt kénytelen tudatni, hogy nem akarják kirúgni és cél egy új szerződés, valószínűleg január környékén. Aztán megjelent egy olyan hír is, hogy valaki hatalmas összeget tett arra, hogy megválik a csapat tőle és a fogadóirodák levették a kínálatukból a fogadási lehetőséget.
Először is, volt aki Wayne Rooney távozására is egy közepes magyar város éves költségvetésével fogadott, így ezeket a híreket nem érdemes komolyan venni, mindig vannak pletykák, amik mentén elindulnak a nagy fogadók. Másodszor, Hughtont kirúgni nem fogják. Pont.
A most következők saját spekulációk, nem érdemes szentírásként tekinteni rájuk: Az, hogy csak januárban akarnak tárgyalni Hughtonnal azt sugallja, hogy nem akarnak télen pénzt költeni új játékosokra és, ha ezt Chris elfogadja, hamar nyélbe lehet csapni az üzletet. Azt nem bánom, ha ellentétek vannak a menedzsmentben az elkölthető pénz mennyisége kapcsán (Hughton természetes, hogy többet akar költeni, Ashley-t ismerjük annyira, hogy spórolni akar), azt már inkább, ha esetleg ezt egy, klub számára nagyon fontos, személlyel való tárgyalásnál eszközként használja a csapat.
A győzelem a hetedik helyre repített minket és, ha Hughton is úgy akarja (két magas csatárt játszat) az Emiratesben is lehet esélyünk a pontszerzésre, melyet követően két nyerhető hazai találkozó vár ránk. Simán megszilárdítható ez a helyezés és azt hiszem mindannyian elégedettek lennénk, ha a felsőházban fordulnánk neki a decemberi-januári dömpingnek.
Newcastle 5, Sunderland 1
Premier League
St. James' Park, 51 988 néző
jv.: Phil Dowd (róla meg sem emlékeztem; szereplésmániás)
Newcastle: Krul, Simpson, Williamson, Coloccini, Enrique, Barton, Nolan (c), Tiote, Gutierrez, Carroll, Ameobi (Ranger 86.)
Cserék: Soderberg, Routledge, Lovenkrands, Perch, S. Taylor, Smith
Lapok: Tiote (2), Carroll (3), Simpson (1)
Gólok: Nolan 23., 34., 75, (7), Ameobi 45+4., 70. (6)
Sunderland: Mignolet, Bardsley, Turner, Cattermole (Mensah 76.), Malbranque, Henderson, Bent, Onouha, Welbeck (Richardson 55.), Bramble, Elmohamady (Gyan 40.)
Cserepad: Gordon, Zenden, Da Silva, Ferdinand
Lapok: Malbranque, Onouha, Bardsley, Cattermole, Turner, Mensah
Kiállítás: Bramble 53.
Gólok: Bent 90.
Nyilatkozatok:
Chris Hughton,
Kevin Nolan,
Steve Bruce
